2017 tavaszán futással, azaz terepfutással bővült az AlpinTeam egyesületünk. A már ismert Alpinbike Team, az AirborneClub és a SpiderClub filozófiával indítjuk el negyedik, Alpinrun szakosztályunkat. Szeretnénk létrehozni egy kis klubot, amely a futóboltunk köré szerveződő futókat, versenyzőket fogja össze.

Skyrunning Európabajnokság: Büki Ádám 50. helyezést ért el Sky versenyszámban

Skyrunning Európabajnokság: Büki Ádám 50. helyezést ért el Sky versenyszámban

2019.09.17.
Dynafit nagykövetünk a Vertikál versenyszámban elért 49. helyezése után lefutotta a 31 kilométeres Sky távot is.

Skyrunning Európabajnokság: Büki Ádám 50. helyezést ért el Sky versenyszámban

Idén nyáron 3 kiemelt verseny került a versenynaptáramba. Az első a Grossglockner Ultra-Trail volt július végén, a második a Nyári Biatlon Világbajnokság augusztus végén, és az utolsó a Skyrunning Európabajnokság, amit szeptember első hetében rendeztek. A nyári felkészülés jól alakult, a Glockner és a Nyári Biatlon VB is nagyjából úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Sajnos a Skyrunning EB lett az a verseny, ami viszont nem úgy alakult, ahogy terveztem. A verseny előtti héten felerősödött az allergiám, a verseny hetében pedig erős izomlázam volt.

 

A csapat

Már a kiutazás utáni napon megkérdőjeleződött bennem, hogy rendben lesznek-e a lábaim a Sky 31 kilométeres távjára, amely során 2600 méter szintemelkedést kellett megtennünk. A csütörtöki Vertikálra nagyjából rendbe raktam magam, hogy végig tudjak menni, de másnap ismét erős izomláz gyötört.

 

 

A szombat reggel sem volt zökkenőmentes az 5 órás kelésnek köszönhetően. A rajtban már jó hangulatban voltam, 7:40-kor pedig erős tempóban indult meg a mezőny egy enyhe lejtőn.

 

 

Hamar meredek emelkedőre váltottunk. Ilyenkor mindegy milyen pozícióban vagy, ez ígyis-úgyis egy daráló, szedni kell a lábakat tempós sétában. A vádlim folyamatosan húzódott. Előzgettek a többiek, de én a fájdalommal voltam elfoglalva. Az első kilométer végén zsibbadni kezdtek a lábaim, a második és harmadik kilométeren már nem éreztem, hogy hova lépek. Letoltam a kompressziós szárat a vádlimról (amit eredetileg azzal a céllal vettem fel, hogy csillapítsanak majd lefelé), hátha az segít.

Elhatároztam, hogy maximum 5 kilométerig erőltetem, mert utána már az egészségemmel játszom, ha nem javul. Attól féltem, hogyha lefelé sem fogom érezni, hogy hova lépek, akkor annak komoly következményei lehetnek. Az járt a fejemben, hogy minél hamarabb vissza kellene fordulni, mert annál kevesebbet kell visszamenni a rajtközpontig.

Itt nagyjából véget is érhetne a beszámoló azzal, hogy kiszálltam és visszasétáltam a rajtba.

 

 

A lábam nem, hogy nem javult, de egyre rosszabb lett. Az egyetlen dolog, ami tartotta bennem a lelket, hogy Attila előtt voltam és addig adott esetben számíthatott volna az eredményem a csapatversenyben, ha sikerül az első 40 között beérnem. Pár méterrel volt csak mögöttem. Alig vártam, hogy utolérjen, megelőzzön és az Ő eredménye számítson, én pedig megkönnyebbülve kiállhassak. Tudtam, hogy hosszú még a verseny és rengeteg dolog történhet, de nem igazán hittem benne, hogy bármi javulni fog.

Elértem az 5. kilométert és készültem fordulni. 42 perce gyötörtem magam és több, mint 600 méter szintemelkedés volt a lábaimban.

 

 

Ekkor jött egy rövid sík, enyhén leejtő szakasz, ahol kicsit kilazultak a lábaim. Adtam magamnak még egy esélyt, nekifutottam a következő emelkedőnek. Megelőzött a görög lány, akivel két nappal korábban a Vertikál után futottunk vissza a pályán a buszhoz. Eszembe jutott, hogy még mondtam is Neki, hogy nekem a Sky táv mennyivel jobban fekszik, erre most azt látja, hogy itt kínlódok. Ez a büszkeségemnek elég rosszul esett, ezért beálltam mögé és követtem. A lábam megint teljesen elzsibbadt és még mindig gondolkoztam a kiálláson. A 7. kilométernél lévő frissítőnél megállt inni, én viszont tovább futottam a leejtős részen. Végre megindultak a lábaim és elmúlt a fájdalom. 1 óra 2 percet kellett várni, hogy az első élvezhető méteremet megtegyem a versenyen.

Utolértem a spanyol lányokat. Egyikőjük lecsúszott az ösvényről és felkiáltott, ezért azt hittem komolyabb gond van. Megálltam és kérdeztem, hogy minden rendben van-e. Mondta, hogy igen és mutatta, hogy menjek.

 

 

Hullámzott a terep és már majdnem azt a tempót futottam, amit tudok. Nem is volt olyan kilátástalan a helyzet, közeledtem a legmagasabb ponthoz. A feladás gondolata elillant.

 

 

A Salomon zászlók és egy kisebb tömeg jelezte, hogy megérkeztem 2450 méterre. A csúcs környékén egy helikopter körözött, közel a versenyzőkhöz.

 

 

A hangja sem volt kicsi, de az amúgy is szélnek kitett részen még jobban felkavarta a levegőt. Ez volt a verseny legtechnikásabb része, lefelé is gyakorlatilag futhatatlan.

 

 

Ez sem volt megváltás az izmaimnak, de a koncentráció elvitte a figyelmem.

 

 

A nagy lapos köves részek tetszettek, jó tempót lehetett futni kőről kőre ugrálva. Végre elkezdtem előzgetni.

 

 

Kilaposodott a terep, jól futhatóvá vált. Két „rövid”, de velős emelkedő törte meg a tempózást. A hivatalos pályaleírásban 31 kilométer és 2600 méter szintemelkedés szerepelt. 2100 métert már le tudtunk a szintemelkedésből, de a szintrajzot magam elé képzelve nem értettem, hogy hol lesz a maradék 500 méter, ezért egy kicsit tartalékoltam.

 

 

A táv fogyásával egyre erősebb tempót mertem vállalni a leejtőn. A női 5. helyezett ért csak utol, miközben előzgettük a többieket. Egy sík részen ellépett tőlem, de látótávolságon belül volt. 5-6 kilométerrel a vége előtt teljesen kiengedtem a fékeket, de a távolság konstans maradt kettőnk között.

 

 

3 kilométerrel a cél előtt már hallottam a speakert. Gyanús lett, hogy már nincs annyi hátra. 600 méterre voltunk a céltól. A focipálya mellé érve meg tudtam előzni a cseh lányt, illetve egy srácot is begyűjtöttünk.

 

 

50. helyen értem be 3:43:57-es idővel. Elégedett egy 3:30-on belüli idővel lettem volna, de ebben a helyzetben már az is örömteli volt számomra, hogy teljesíteni tudtam a távot anélkül, hogy komoly sérülést szenvedtem volna. Rengeteget tanultam ebből a versenyből. Leginkább azt, hogyha három héten belül két világversenyen veszek részt, akkor közte a 13 óra edzés is sok és nem biztos, hogy jó ötlet edzőversenyt bevállalni.

 

 

A frissítésem tökéletesen működött, köszönöm Lengyel Lacinak, hogy az EthicSport termékeit fogyaszthattam és Gál Tibinek a frissítési tervet.

 

 

A Dynafit Sky Pro ismét bebizonyította, hogy magashegyi körülmények között tökéletes választás. A lábam jobb állapotba került a verseny végére, mint amilyenben előtte volt, pedig a lefelében már nem kíméltem.

 

 

Köszönöm a Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetségnek, hogy mindkét távon biztosították számomra az indulási lehetőséget. A felszerelésem a Dynafit, az Alpinrun és a Garmin.hu boztosította a versenyre és az edzéskre.

További cikkek:

Túra
Kovács Józsiék a Dél-Bükkbe utaztak a Nomád terepfutásra
2019.10.15.
Dynafit nagykövetünk holtversenyben 4. helyezést ért el a Less Nándor emléktúrák és Nomád terepfutáson. ...
Túra
Büki Ádám másodikként ért célba a Garmin WTF Buda terepfutó versenyen
2019.10.11.
Dynafit nagykövetünk második helyezést ért el a Garmin WTF Buda terepfutó verseny 21 kilométeres távján. ...
Túra
Kovács Józsi a Garmin WTF Buda terep sprinttávját választotta
2019.10.09.
Dynafit nagykövetünk a Garmin WTF Buda Terep M távján 7. helyezést ért el. ...
SpiderClub Airborne