A Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség jóvoltából idén is részt vehettem az aktuális Skyrunning Világversenyen, ami ezúttal a Skyrunning Európabajnokság volt Olaszországban.
A sikereknek örülni kell, de a hibákért vállalni kell a felelősséget. Őszintén szólva nem tudom pontosan, hogy mi okozta a konkrét problémát, de halvány sejtéseim vannak. Egy biztos. Valamit elrontottam, mert olyan izomlázzal utaztam ki a Skyrunning Európabajnokságra hétfőn, ami még csütörtök reggelre sem múlt el, hiába a pihentetés.
Pályabejárás
A keddi pályabejárás és a szerdai átmozgatás egyenesen kínszenvedés volt. A meredek emelkedők húzták a vádlimat.
Csütörtök délután 16:30-kor rajtolt el a Vertikál táv mezőnye egyenkénti indítással. Én 16:56-kor kerültem sorra és vágtam neki a 3,4 kilométernek, ami alatt 1100 métert szintemelkedést kellett legyűrni. A bemelegítés alatt szakadt az eső, de verseny közben sem volt kíméletesebb.
A könnyű kezdés egyértelmű volt. Egyrészt, hogy érezzem, hogy mit bír a lábam, másrészt tudtam, hogy a végén fogják kiosztani a perceket, mivel az utolsó kilométerre maradt 400 méter szintemelkedés.
A pálya eleje is nagyon meredek és technikás volt. Egész jó ritmust kaptam el és hamar túl voltam rajta. Következett a falu, amin áthaladtunk: futható aszfalt és lépcsők sora. Tipikus olaszos hangulat fogadott. Szurkolók és zene.
Ezt egy rövid átvezető szakasz követte Gombáig, ahonnan a szombati Sky táv rajtja is indult. Folyamatosan előztem az embereket, de engem nem előzött senki. Persze tudtam, hogy ez nem jelent semmit. 20 percnél értem a táv feléhez, ez egész reménykeltő volt.
Gomba után a fenyvesbe futottunk. Szerencsére a tűlevéllel borított talaj magába szívta a vizet, ezért nem volt gond a csúszással. Az adrenalinnak köszönhetően a vádlifájdalmaim is elmúltak verseny közben. Kicsit ugyan zsibbadtak, de nem gátoltak a haladásban. Néhány lépés volt csak a verseny során, amikor éreztem, hogy elgyengül a lábam a fáradtságtól és beleremeg mindenem.
Tartottam a ritmust és úgy éreztem jól haladok. A tavalyi skóciai Világbajnoksághoz képest legalábbis mindenképp jobban. Az utolsó kilométeren szinte végig használtam a kezeimet, hogy a sáros talajba kapaszkodva gyorsabban haladjak, de jelentősen visszaesett a tempóm.
3 kilométernél 40 percet csipogott a Garmin. Ekkor már sejtettem, hogy nem lesz túl jó az időm és a lelkesedésem is elég mélyre zuhant. Szabó Sanyi pont ekkor jött szembe és mondta, hogy 41 percet futott. Ennek rettenetesen örültem, mert tudtam, hogy ezzel az idővel jó helyen fog végezni. Kicsit besűrűsödött a verseny végére a mezőny, nehéz volt előzni a single tracken.
48 perc 19 másodperces idővel 49. helyezést értem el.
