2017 tavaszán futással, azaz terepfutással bővült az AlpinTeam egyesületünk. A már ismert Alpinbike Team, az AirborneClub és a SpiderClub filozófiával indítjuk el negyedik, Alpinrun szakosztályunkat. Szeretnénk létrehozni egy kis klubot, amely a futóboltunk köré szerveződő futókat, versenyzőket fogja össze.

Nedybali a Jahorina Ultra Trailen járt

Nedybali a Jahorina Ultra Trailen járt

2018.08.01.
Nedjalkov Balázs Dynafit nagykövet a Jahorina Ultra Trail 102 kilométeres távjának dobogójára állhatott fel.

Nedybali a Jahorina Ultra Trailen járt

Miért éppen Jahorina?!

Az utolsó komolyabb versenyem a Stara Planina volt még június legelején. Így másfél hónapom maradt felkészülni a Marathon 8500-ra, ami az egyik idei fő versenyem lett volna. Ez egy páros megmérettetés, ahová Nyakas Gabival neveztünk, de sajnos egy hónappal a rajt előtt lesérült. Innentől következett a görcsölés időszaka, már-már szinte túlerőltetve kerestem új párt magam mellé. Még az esküvőm délelőttjén is azzal foglalkoztam, hogy ki tudna velem elindulni, annyira akartam ezt a versenyt. Aztán az utolsó pillanatban igent mondott egy jó barátom, így töretlen lelkesedéssel folytathattam a készülést Romániára. De az utazás előtt 3 nappal ő is kidőlt a sorból. Így ott ültem a számítógép előtt teljesen elkeseredve, hogy nem tudok menni a Marathon 8500-ra. Másfél hónap célirányos, kemény felkészülést követően úgy voltam, hogy nincs hol kifutnom magam. Mint egy fuldokló úgy csapkodtam a kezemmel a billentyűzetet, hogy találjak magamnak egy versenyt. Futni akartam végre egy hosszút!

Ekkor találtam rá a Jahorinára. Síelős ismerősök már mesélték a helyről, hogy gyönyörű, így abban a pillanatban beneveztem és hívtam Beát, hogy elmegyünk kettesben. A fő szervezőt már korábbról ismertem, aki még a nevezési díj utalása előtt szólt, hogy meghívott vagyok. Ezek után megkerestem a versenyközponthoz legközelebb eső szállást, és le is foglaltam. Juhúúúú újra van cél!! Bélának is tetszett a terv, hiszen nem páros verseny és kihozhatom magamból a maximumot.

Az elkövetkezendő két hétben folytattam a felkészülést, mikor egyszer csak rám írt Sanja, hogy lesz egy “Blogger Day” elnevezésű nap a versenyhétvége előtti csütörtökön, ahol megüresedett egy hely, és szeretne rá meghívni. Így a várva várt utazás időpontja is egy nappal korábbra tevődött és a lefoglalt apartmanra sem volt már szükség, hiszen a meghíváshoz járt részemre szállás a verseny központjának otthont adó hotelben, ellátással és egy egész napos szervezett programmal. Szerdán este ki is értünk, és másnap egy ismerkedős reggelivel megkezdődött a “Blogger Day”, ahová 6 különböző ország bloggerjét hívták meg.

Ezt követően felvonóval felmentünk a Jahorina legmagasabb pontjára, ahonnan csodás kilátás nyílt a három hegyre, amin az ultra táv útvonala halad. Innen kisbusszal mentünk tovább  a Ravna Planina síközponthoz, ahol életemben először kipróbálhattam a zip-line-t.

Utána ismét síliftbe pattantunk és irány a hegycsúcs. A hegytetőn egy pici tónál fotóztunk párat de a hirtelen eleredő eső miatt hamarabb odaértünk a sípálya alján lévő étterembe, ahol már vártak bennünket finom ebéddel, és még arra is figyeltek, hogy számunkra biztosítsák a vegán fogásokat.

Ebéd után Szarajevóba vezetett az utunk, ahol a rajtcsomagok átvételét követően kávéztunk a történelmi belvárosban. Itt mindenhol kézművesek, kávézók, bazárok, hihetetlen gasztronómiai élményt kínáló éttermek és hömpölygő sokszínű emberkavalkád látható. Nem véletlen hasonlítják Jeruzsálemhez. A történelmi belváros olyan, mint egy nagyon sokszínű ékszerdoboz. Pár drágakő sajnos kiesett a háborúnak köszönhetően, de igazán magával ragadó és hangulatos. Ha erre jársz, ne hagyd ki!

Az isteni török kávé elfogyasztását követően újból sífelvonóba találtuk magunkat, de nem is akármilyenbe! A 4 fős kabin az 1984-ben megrendezett téli olimpián is szállította már az olimpikonokat, ahová mi természetesen csak egy fotó erejéig préseltük be magunkat 8-an, hiszen az csak kiállítási darabként funkcionál.

A múzeumi fotózkodást követően a modern felvonóval értünk fel a Trebevic csúcshoz, ahol az olimpiai bob-pálya street-artokkal díszített maradványai találhatóak. Itt azonban nem időztünk sokat, hiszen várt bennünket Sunnyland.

Ez a hely maga a meseország, pláne a kisgyermekes családok számára, de mi felnőttek is nagyon élveztük a nyári bob-pályát, ahonnan lenézve elénk terül Szarajevó csodás látképe.

A fantasztikus nap zárásaként a létesítmény vezetőjével volt szerencsénk együtt vacsorázni, aki elmesélte a közel jövőben várható további fejlesztéseket. Az élménydús napot egy igazán pihenős nap követte pénteken, hiszen aznap éjfélkor rajtoltam. 101 km 4100 szint volt a feladat. Mindenre volt időm nyugodtan felkészülni: szett, frissítés, útvonal feltöltése, mentális ráhangolódás. Semmi extra, csak a jól bevált dolgok: Dynafit cipő, táska, nadrág és bot, Compressport szár, Garmin Fenix 5x plus, Petzl lámpa és a Mecsekes mez. 23:45-kor egészséges izgalommal mentem le a szobából a rajtra, ahol egyből egymásra találtunk a két másik magyar indulóval, így készült is egy közös kép.

0:00 rajt. Nagyon vártam ezt a pillanatot, de féltem is tőle, hiszen mostanában a versenyek elején mindig magasabb a pulzusom, mint ami az intenzitással járna. Ezért arra koncentráltam, hogy fel vagyok készülve és mindennek rendben kell mennie. Az első mászáson magamhoz képest kevéssel, csak 5 ütéssel léptem túl a tervet. Fejlámpák fényében indultunk a verseny legmagasabb pontja felé, miközben próbáltam tudatosítani, hogy kizárólag magamra figyeljek és az energiámat ne vigye el az, hogy másokkal foglalkozom, hiába jönnek és mennek el mellettem.

De ők jöttek és mentek el mellettem! Így egyből beindult a mozi: “jobb futó”;  “rosszabb futó”;  “minek megy el”;  “úgyis elfutja”.. Mindeközben hallottam Béla hangját: „Foglalkozz magaddal!!!”

Mindenesetre a tájékozódással nem kellett, hiszen hihetetlenül jó jelölés volt végig. Az első 3.5 km után szinte 37 km-en keresztül csak lefelé futottunk. Kezdett összeállni a rendszer. A fejem kitisztult, a lábaim pörögtek, valahogy semmi sem tudta elvenni a kedvem. Se a térdig érő sár, se a csurom vizes cipő. Úgy éreztem, olyan tempót tudok menni mintha aszfalt maratont futnék.

A 40-es pontra volt megbeszélve az első találkozás Beával, de a tempómat látva felhívtam, hogy lehet, hogy előbb érünk oda. Egy szlovén sráccal egy kisebb eltévedést követően összefutottunk a versenyt vezető bolgár sráccal, aki szólt, hogy nem mentünk be az ellenőrző pontra. Ennek a hibának köszönhetően mégis tudtunk Beával találkozni. A frissítőpontok nagyon gazdagok voltak, de nem időztem sehol sem sokat. A kis eltévedésnek köszönhetően össze kellett raknom magamban, hogy tényleg nem foglalkozhatok mással, csak magammal és a verseny trackjével.

Pont jókor időzítettem, hiszen volt egy kis rész, ahol kevés volt a szalag. Így találkoztunk össze az első helyen haladó bolgár versenyzővel (Kaloyan Chanev), akinek a hátizsákjából dub-step zene szólt. Sokáig váltogatva futottunk egymás előtt diktálva egymásnak a tempót és nem szóltunk a másikhoz. Jól éreztem magam, ment a tájékozódás, a lábaim még mindig pörögtek, és egy volt a tempónk, tehát nem egyedül futottam.

A napfelkeltével kiléptünk a bezárt, sötét világunkból és elkezdtünk beszélgetni. Így érkeztünk meg a Romaniához, ahol a drótköteles szakasz következett, amit már nagyon vártam, hiszen az ilyen kihívások miatt szeretem a magashegyi versenyeket. 50 km-el a lábunkban a hegy tetején elképesztő látvány fogadott bennünket. A völgyekben tengerként úszott a köd, miközben kelt fel a nap. Talán ezek azok a pillanatok, amik a legkönnyebben át tudnak segíteni egy egy nehéz versenyeken. Az ilyen élményeket nem adják ingyen. A látványba és a futás adta flow-ba feledkezve 6 percen belüli ezrekkel érkeztünk meg a depó pontra.

Itt csók, meleg leves, rizs, száraz zokni és cipő várt. Ennyi jó dolog miatt akár meg is állhattam és ottmaradhattam volna Beával. De inkább feltöltődve, a sok jó dolognak köszönhetően elsőként hagytam el a pontot. 2-3 km múlva fura dologra lettem figyelmes. Még a verseny első szakaszán nézegettem a gombákat az erdőben, s azon gondolkoztam, hogy ha beleharapnék milyen hallucinációm lenne?! És erre gombába harapás nélkül úgy éreztem magam, mintha nem a valóságban futnék, hanem mögöttem jönne egy bolgár lakodalmas menet. Hát ez volt a valóság! De nem a lakodalmas menet jött, hanem a Kaloyan, a táskájában lévő hangszóróból bömbölő bolgár cigányzenével.

Elsőre fura érzés volt, hiszen beszélgetni szeretek futás közben, de a zene kifejezetten idegesít. Ott akkor azonban valami varázserőt kaptam! Fülig érő szájjal vonatoztunk a hegyet alagutakkal átszelő régi vasútvonal nyomán. A frissítő pontok vasúti megállónak tűntek, hihetetlenül éveztem. Szürreális volt megérkezni Szarajevóba, rajtszámmal a derekunkon, bolgár cigányzenével.

A helyi lakosok furán is néztek minket, de mi csak meneteltünk jókedvűen. Így érkeztünk meg az olimpiai helyszínre, a bob pályához. Már magának a helynek is elképesztő energiája van, futni ott, ahol 34 éve olimpikonok versenyeztek az országukért. Szinte éreztem a bob pálya sebességét, holott mi felfelé futottunk rajta. A bob pálya és a Beával való újabb találkozás adta energiával kezdtünk neki az utolsó nagyobb mászás második felének.

A Trebevics csúcsáról visszanézve állt össze a kép, hogy miért is az a szlogenje a versenynek, hogy „connecting cities and mountain”, hiszen a lábunk előtt terült el Szarajevó, Bosznia-Hercegovina gyönyörű fővárosa, amit hihetetlenül zöld hegyek öleltek körbe. Folyadék, sóbevitel, energia, minden rendben volt, de a csúcsra felérve már egyre közelebb voltunk a célhoz, és jöttek a gondolatok: vajon mekkora előnyünk lehet a 3. és a 4. előtt? Ilyen fejjel nem jó futni, így próbáltam megoldást találni rá.

Felhívtam édesanyámat telefonon, hogy nézze meg az élő eredményt, hogy mekkora az előnyünk és írja meg sms-ben. Jött az üzenet: 1 perc! Innentől előre-hátra, előre-hátra forgattam a fejem, hogy 1 percet látnom kéne! Hol van? Miért nem látom? 1 percet bármikor el lehet bukni, nincs más esély, csak ha fokozzuk a tempót! Előre álltam és egy picit emeltem a tempót. Ezt Kaloyan úgy érezte, hogy kezdődjön a verseny, és úgy kilépett, hogy mire jött édesanyám újabb sms-e, hogy az előnyünk 1 óra 1 perc, már bárhogy futottam sehogy sem értem utol. Ismerem magam, hogy milyen vagyok ha egy légüres térbe kerülök, ahol nincs körülöttem versenyző. Azt is tudtam hogy első csak úgy lehetnék, hogy ha valamit elront Kaloyan. Így az egyetlen cél a 2. hely megőrzése volt.

Jött a fejszámolás, ami 10 óra kemény tempójú futásnál elég nehezen megy. Kb. 10 perc alatt sikerült kiszámolnom, hogy hány perccel kell jobb kilométereket mennie a harmadiknak, hogy utolérjen. A fejszámolás után ott találtam magam a légüres térben. Hihetetlen ez az érzés, tudod, hogy futnod kéne, de inkább sétálnál. Futsz, de közben alkudozol magaddal, hogy belesétálhatsz. Közben próbálod meggyőzni magad, hogy nem szabad sétálni, hiszen bármi megtörténhet. Ezért futsz. De azon kapod magad, hogy csak sétálsz.

Aztán egyszer csak jön valaki hátulról, aki olyan tempóban halad el melletted, hogy rájössz, hogy tényleg csak sétálsz. Megnyugtató a tudat, hogy a rövid táv első helyezettje volt az. Ezalatt a két óra, sikerült rádöbbennem, hogy kivel is versenyzek igazából. Magamat kellett legyőznöm, így minden erőmet összeszedve futottam és 2. helyen 12 óra 3 perces idővel sikerült beérnem.

Nagyon nagy élmény volt az eddigi pályacsúcsnál több órával jobb időt futni, de tisztában vagyok vele, hogy még mindig van mit tanulnom.

Az eredményhirdetés másnap délután 1-kor kezdődött a hosszú táv női dobogósait szólították, amikor a 2. helyezettnek járó díjat, az UTH nevezést átadták, Beával egymásra néztünk és hangosan elkezdtünk nevetni, amit senki sem értett, hiszen tudtuk, hogy én is azt fogok kapni.

A pláne az volt, hogy a Kör teljesítése miatt ugye ingyen indulhatok a terepfutás.hu által szervezett versenyeken. A díjátadó közben az volt a gondolatom, hogy meghívom a Kaloyan-t, de aztán úgy döntöttem, hogy sokkal jobb ötlet, ha egy játék keretén belül kisorsolom a nevezést.

Köszönöm Sanjanak a meghívást, edzőmnek Jakus Bélának a felkészítést és feleségemnek Beának a frissítést.

További cikkek:

Túra
127 km és 6660 m szintemelkedés a Tengeri Alpokban
2023.02.15.
Az Alpin Team február első hétvégéjén tartotta a szokásos edzőtáborát Monaco-ban, illetve a francia Riviéra hegyvidékén. Munkatársunk, Kovács Józsi a futó szekciót képviselte. ...
Túra
114 km gyönyörűség: Ultrabalaton Trail
2022.10.26.
Munkatársunk, Kovács Józsi a 10. helyen futott be az Ultrabalaton Hegyestű Trail terepfutó versenyen, ahol 114 km-t és 2100 méter szintemelkedést kellett leküzdeni a futóknak ...
Túra
Volt egyszer egy Beac Maxi
2022.09.16.
Munkatársunk, Kovács Józsi egy klasszikus teljesítménytúrán járt a hétvégén. A terepfutó versenyzés előtt, hazánkban a természetet kedvelő futók ilyen TT-ken edzettek ...
SpiderClub Airborne