2017 tavaszán futással, azaz terepfutással bővült az AlpinTeam egyesületünk. A már ismert Alpinbike Team, az AirborneClub és a SpiderClub filozófiával indítjuk el negyedik, Alpinrun szakosztályunkat. Szeretnénk létrehozni egy kis klubot, amely a futóboltunk köré szerveződő futókat, versenyzőket fogja össze.

Michtiov Emese és Holczer Péter pályacsúcsa a Rókás körön

Michtiov Emese és Holczer Péter pályacsúcsa a Rókás körön

2019.04.04.
A terepfutók nem véletlenül mennek a Rókás körre futni. Ezt a lehetőséget Michtiov Emese terepfutó nagykövetünk sem hagyhatta ki.

Michtiov Emese és Holczer Péter pályacsúcsa a Rókás körön

A Rókás kör egy bármikor teljesíthető túra, ami a Pilis hegységet és a fővárost köti össze. Nekünk, terepfutóknak ez egy jó edzőkör ismét. A hivatalos nyitóhétvége első napján 8-órára terveztük be az indulást Péterrel a KESZ csapatból, rajtunk kívül még 14-en voltak épp a pályán...

Az indulási helyszín Budakalász Kálvária park, ahol egy kiépített parkoló is van néhány autó számára. Kicsivel Peti előtt érkeztem, jutott időm megcsodálni a helyszínt, - ahol földöntúli nyugalom árad, - bár ekkor még a rövidnadrágom kicsit libabőrös volt. Megérkezett pontos időben Peti és vele együtt robogott be egy srác, aki mint megtudtuk hajnal 5-kor indult, de elvétette technikailag a megfelelő indítást és így nem hivatalos az eredménye.

Kezdtem élesíteni az órám és a telefonom, hogy később minden rendben legyen, de azt jelezte, hogy engedélyezzem a helyadatokat, de sikerült a beállításokban ott hármunknak ezt gyorsan megoldani. Közben egyre melegebben sütött a nap, levettük a hosszúujjút, felvettem a zsákot és nagy lelkesen elindultunk az első ellenőrzőpont, a Kopasz domb felé. (Nem qr kódot kellett olvasni, hanem a telefon jelezte, ha egy ellenőrzőponthoz közeledtünk méteres pontossággal - összesen 9 db van  - és akkor a frissítés gombra rányomva regisztrálta a helyadatunkat a rendszer).

Sorban haladtunk szépen  - megzavarva egy tolvajt is, aki épp beugrott volna egy kerítésen, a francba futók felkiáltással - következett Sicambria romjai, de az  Ezüst- Kevély pontnál kiírta a telefonunk, hogy elvétettük a korábbi becsekkolást, pedig nekünk nem ezt jelezte, - nagy szerencse hogy csak én mentem volna tovább, a csoda fenyvesekkel borított, köves ösvényeken, mint egy önfeledt  molylepke,- de Petit nem hagyta nyugodni a dolog  és telefonon felhívta az  oldalon - futás közben persze - kiböngészett számot, na ez a városrendészet volt (időközben megtudtuk, hogy hétvégén is teljes szolgálatban vannak, hogy a túrázók biztonságát garantálják, kirontó kutyák, problémás esetek esetén), a következő hívás már Jánoshoz futott be, aki jelezte, hogy észlelték a problémát és mire a következő ponthoz Majdán -nyereg érkeztünk, minden rendben működött. (hihetetlen készségesen reagáltak). 

Kicsit aggódtam, még előző nap, hogy nehogy szégyenben maradjak, a kihagyás óta az első ilyen hosszú futáson, - mert Peti nem visz magával többet,- de jó volt a tempó, amit nekem Peti, neki pedig a virtuális nyula diktált, amit a szuper óráján beállított, szóval több segítségem is volt.

Frissítés gyanánt indulás előtt bekaptam egy sótablettát, meg egy energiaszeletet, útközben az új Dynafit zsákomban, csak egy 2,5 dl izós és egy 2,5 dl vizes kulacs volt. Így szinte nem is éreztem magamon súlyt vagy kényelmetlenséget, pillekönnyű érzete volt. 

Ahogy éppen a csoda környezetben haladtunk szépen lefelé  - elfeledkezem megint magamról, teljes mindfulness-ben tudok lenni - elbaltáztam a bejelentkezést a Köves - bércnél futhattam vissza a frissen szántott földeken - pipiskedve - átvágva (ne szóljatok a gazdáknak!) némi karcolt sebet is szereztem térdmagasságban a bokrokon keresztülfutva, de meglett a pont. A következő kanyarban a Rókás kör megálmodója, János várt minket, pacsiztunk vele egyet és mondta, hogy vár a célban. A következő pontot megint észre sem vettem a Templom földeket, de Peti - két frissen futott maratonnal a lábában - "kikapta" a kezemből a telefonom és bejelentkezett.  Kellemes aszfaltos lefelé út következett, tudtam szusszanni, elfutottunk az Ürömi Állatmenhely mellett is. 

Rókahegyet egy combos emelkedővel értük el -  többször érintettük az Intersport terepverseny útvonalát néhány száz méterig, jó volt nosztalgiázni -, megtudtam, hogy itt van egy forrás, amit felszínre fognak most hozni a parkerdő szakemberei. Egyébként több vízvételi lehetőség is van az útvonalon kisebb kitérőkkel nyáron ezt érdemes lesz figyelni, mert ami útba esik az épp a 23. kilométernél egy kék kút, ami szembejön.

Az út során egy láncra kötött kutya ugatott meg minket és elvétve láttunk az utolsó kilométereken csak szemetet. (Úgy érzékeltem a szervezők és az önkormányzat is tényleg szívügyként kezeli ezt a szabadidős lehetőséget, az előzetes civil kezdeményezésű szemétgyűjtés is megtette a hatását.) 

Ezüst-hegynél eléggé kitikkadtam, de Peti nagyon jól húzott, ugyanakkor nem hagyta, hogy eltévedjek. (Betett azért az a pár hónap kihagyás és a hosszú edzések elmaradása, amik csak most jönnek vissza, -  futott át az agyamon.) Már csak a Kopasz-dombon kellett kitartanom, aztán egy gyors 2 kilométer és beértünk 2 óra 56 perc 09 mp alatt.

Akkor tudtam meg, hogy mindketten pályacsúccsal, ami persze így premier előtt is szép, de gyorsan múló dicsfény, hamar lesz aki megdönti. A célban a kereszteknél várt János két sportos kisfiával minket és megkaptuk az igazán egyedi érmet, amin a róka mellet még az erdőre jellemző motívumok is szerepelnek, az éremtartó szalag pedig szintén nagyon igényes. (Jánostól megirigyeltük a rókás pólóját is:)

Igazán megdolgoztatott ez a 28 km, 700 méter szintemelkedéssel most, de nagyon jól éreztem magam végig, gyönyörű a természet itt is, a fenyves, a mező, a virágzó gyümölcsfák, mellett tavaszi hérics, gólyahír, mohás föveny, és llla virágok szegélyezik az utat. Rókát ugyan nem láttam, de réti héját igenA virágillatba, az utolsó kilométereken sült szalonna illat vegyült és az úton barátságosan mindenki köszönt.. 

További cikkek:

Túra
Nagy Sára dobogóval indította a szezont a Pilis Trailen
2019.04.01.
Jól indult terepfutó nagykövetünk számára a terepfutó szezon, aki a sérülésből visszatérve csak egy hajszállal maradt le a dobogó legfelső fokáról. ...
Túra
Michtiov Emese a kezdetekről
2019.03.27.
Hogyan szippantja be a terepfutás az embereket? Dynafit nagykövetünk történetét olvashatjátok arról, hogy hogyan kezdett el futni. ...
Túra
Büki Ádám befutott az első 30-ba a Téli Universiadén
2019.03.15.
Az egyéni és a sprint verseny nem hozta meg Ádám számára a várt eredményt, azonban az üldözéses versenyen sikerült az első 30-ban végeznie. ...
SpiderClub Airborne