Mi is a kezdet? A számegyenesen a nulla vonala, de a hőmérőnél ez már nem igaz. Nekem valahogy mindenben nehéz meghatározni a kezdetet, mert azt érzem mindig is ott volt, így van ez a futással is, annyira hozzám tartozik.
A mozgás eredendően fontos volt számomra, ritmikus sportgimnasztikáztam, kézilabdáztam, és síeltem, de a rendszeres futásaim huszonévesen, a VASAS atlétika pályán kezdődtek, ahová csak úgy, aerobic, vagy gerinctorna edzés után kimentem körözni, hogy levegőn legyek. Nem sokkal ezután éppen ott ismerkedtem meg gyermekeim apukájával, aki az öttusázó múltjából sok jó terepfutó útvonalat mutatott Normafánál és a Hármashatárhegyen is. A kedvenc útvonalam a Kéjek - völgyén felfelé vezetett, - már akkor sem mentek jól az emelkedők, haha-. Sokáig nem futottunk együtt, mert sorra születtek a gyerekeink (3 fiú, a legnagyobb most lesz 14 éves). Várandósan addig és annyit futottam óvatosan, amíg jól esett, és az orvos engedélyezte. Igazán 1-2 éves korukban kezdtem csak újra a rendszeres futást. Ahogy nőttek a fiaim el-el loptam egy - egy szabad órát magamnak, hogy az erdőben legyek, néhányszor Ők is csatlakoztak, vagy biciklivel kísértek. Nagyon szerettem ezeket a közös futásokat, de azóta megtalálták a saját sportjukat, a nagyok vízilabdáznak, a kicsi pedig focizik.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert közel lakom a Budai-hegyekhez, a Hármashatárhegyen, a Pesthidegkúti Vitorlázó Repülőtéren vagy a Hárs-hegyen szoktam futni, néha távolabbra is merészkedek. Néhány éve a Kedd Esti Szesz (KESZ) csapatával is járjuk az erdőt fejlámpával kedd esténként. A baráti köröm is szinte teljesen a futás köré szerveződik. A céltalan örömfutás hosszú évekig tartott nálam, heti 3-4 alaklommal 7-16 kilométer közötti távokat megtéve. Ez a magammal töltött időnek a része az életemben, segített túllendülni már magánéleti válságon, váláson, önmegvalósítással kapcsolatos kérdésen, de fiatalosan karban tart, és az egészségem és pozitív gondolkodásom egyik kulcsa, másrészről egy közösségi élmény is.
A hosszabb távok, különlegesebb terepek felé kacsintás kb.: három évvel ezelőtt kezdődött –azt hiszem ehhez korábban nem volt elég önbizalmam-. Úton lenni, csavarogni az erdőben, hegyen-völgyön át, nekem visszaadja a szabadság érzését és kitágítja a világról alkotott képet, teret ad a gondolatoknak. A csapat (KESZ) unszolására – és egy csapattárs lány sérülése miatt – indultam el az első terepversenyemen 2018. februárjában, korábban eszembe sem jutott. Erre a versenyre, már célirányosan készültem, de teljesen rugalmas és ad-hoc jellegű nálam, hogy mikor hogy jönnek össze a kilométerek és a szintek, a rendszerességre és a megfelelő edzésmunkára azonban odafigyelek. A heti kilométerem jelenleg 40-60 közötti, de a célversenyem miatt ezt fokozatosan emelni törekszem. A Coffeerun Egyesület által szervezett futásokat is nagyon szeretem, ha az időm engedi, elmegyek velük egy Balboa –körre.
Hamar megfogott a terepversenyek hangulata, az a közösségi légkör, ami ott uralkodik, az ugyanazt szeretjük összetartó ereje, mint egy rajongótábor egy koncerten úgy állnak a futók a rajtban. A közös út és a célba érkezés semmivel össze nem hasonlítható érzése, felnőtt életünkből elkopott teljesen ez az érzés, a taposómalomban ember-embernek farkasa, itt pedig mindenki örül a másik sikerének, ami maga a teljesítés. A természet szépsége a koncentráció, és az önfeledt mozgás öröme teljesen kisüt és feltölt egyszerre. Egy év alatt hét versenyen indultam, célirányosan készülve a távnak megfelelő edzésekkel. Nincs edzőm, hobbifutó vagyok, nyolc órában hivatali munkarendben dolgozom, és a gyerekekhez igazítom a napjaim, magam alakítom az edzésimet, odafigyelek a keresztedzésekre és nyújtásokra, (ebben úgy látom extrán fegyelmezettnek számítokJ). Három évvel ezelőtt kezdtem el jógázni, és rendszeresen erősítek. Tavaly nyáron egy barát javaslatára résztávos edzést is beiktattam heti egyszer, ami tényleg hatékonynak bizonyult, - gyorsulás szempontjából -, sajnos ebben a sérülés eléggé visszavetett, de lassan újra elkezdhetem. (A jobb térdem fájt három hónapig, az illiotibiális szalag gyulladása és porcfellágyulás miatt) Követem a futó eseményeket, olvasom a beszámolókat is, és a versenyeket - amiken részt veszek - általában a barátaimhoz és az adott célhoz igazítom. Nem futottam még aszfaltos maratont, és bevallom, egyenlőre nem is foglalkoztat a kérdés, de szeretem a kihívásokat, a próbára tévő terepversenyeket. A környezetbarát szervezést preferálom, és mindig van nálam saját kulacs.
.
Amire azonban egyre több figyelmet kell fordítanom, az a megfelelő szénhidrát bevitel és a hidratáció. Lassan megtanulom a pár hónapos pulzusmérő órám és az SMR henger használatát is. - A futás segít az önismeretben - szlogenre íme egy bizonyíték, rájöttem, hogy a tervszerű dolgokban nem vagyok jó. Például, azokra a kérdésekre mindig bizonytalanul tudok csak válaszolni, hogy számszerűen mennyit, milyen tempóval futottam. A spottudományos és a technikai háttérben van hová fejlődni, de a célom önmagam meghaladása és a feltöltődés, hogy élmény és akkumulátor maradjon a futás.
