A januári évkezdet, a napsütésesnek ígérkező időjárás és a futónaptárban gyarapodó versenyidőpontok hangulatában nagy kedvem volt ismét kimerészkedni egy új útvonalra a hétvégi hosszú lefutására. Régóta szemezgettem a Villámkörrel, mert több ismerősömnél is olvastam róla híreket. Ennek az instant túrának a rövidebb 31 km-es távja a Gömbvillám Pécel és Isaszeg körül. Az útvonalon 4 darab QR kódot kell beolvasni a megfelelő sorrendben. A futó szintidő 5 óra. A hosszabb táv pedig a Vörös Lidérc, ami 83,1 km. Viszont egyedül nem szerettem volna nekivágni.

Három hónapja kezdtem edzésterv szerint edzeni és nagyjából a fele hivatalos ELTE Sashegyi Gepárdos edzésen részt venni. Érezhető is a fejlődésem, picit jobban bírom a terhelést, de azért akadnak pillanatok, amik mutatják, hogy van még mit beletenni, hogy igazi jó érzésem legyen. Egy ilyen edzésen ismerkedtem meg Matus-Tóth Andreával és találkoztam Szőke Cecíliával, akit az Intersport félmaratonról már futólag ismertem.  Megbeszéltük hárman, hogy vasárnapi edzés gyanánt megnézzük a Gödöllői-dombságban sokak által kedvelt instant edzőkört.

Eredetileg úgy terveztem felkészülők picit az útvonalból, de ehelyett a nemrég nyitott Pizza di Mamma-ban egy igazi nápolyi pizzával töltöttem fel a szénhidrát raktáramat. Este azért gyorsan letöltöttem az órára az útvonalat és átfutottam az itiner elejét. Kényelmes 9 órai indulást terveztünk, a lányok Kistarcsáról együtt jöttek, így végül fél 10 tájban indultunk neki. 

Tanakodtunk picit Pécel Piacterén, hogy olvasgassuk-e a QR kódokat, mert Cili mondta is, hogy elég fáradt, Andi pedig zömmel (nagyon szép idővel) aszfaltos maratonokat fut, a terepfutással most ismerkedik. Végül leolvastuk a start kódot, azonban rossz irányban felfelé indultunk el és már itt megkezdtük a bizonytalankodást. – Amikor a navigáció érzékeli, hogy rossz irányban indultál el, rendszeresen bejelez, hogy „útvonalletérés”, olyankor is amikor elvileg nem, de ahogy hátrafordulsz már szól, hogy „útvonalon” –.  Sejtettem, hogy rossz felé indultunk, mert az esti villámolvasásból arra emlékeztem, hogy zöld és sárga jelzést kell követni, mi pedig a zöld kereszten haladtunk. 

Szép volt a táj, egyre melegebben sütött a nap – a sapkát és az egyik hosszú felsőt le is vettem. A Várhegy felé haladtunk, majd a Kilenc-bokor völgyében a befagyott erecskén lépdeltünk át. A Látó-hegy egynyomtávos ösvényén annyira belefeledkeztem a futásba, hogy a letérést eltévesztettem és túlfutottam egy leágazásnál. Némi bizonytalankodás után gyönyörű fenyves felé vitt az útvonal. Ahogy kaptattam felfelé egy széles nyomtávú erdei úton a Látó-hegy felé összetalálkoztam két futóval, akik egyből mondták, hogy visszafelé futunk, és eligazítottak a 4. pont felé (megj.: visszafelé nem futható le ez a túra, hibát jelez a kódolvasó). Tovább haladva a zöld kereszt jelzés a főútba torkollott, ahol röviden felfelé futva meg is találtuk a következő ösvényt. Rétek hosszú során és hullámzó erdészeti úton nyargaltunk át a napsütésben, ami a szmogos budapesti hangulatból kiszakadva teljesen felvillanyozott. 

A visszafelé következő pont a Szarka-berki dűlő lett volna, de már nem is figyeltük, mert számunkra úgyis ellentétes oldalon volt a neonsárga jelzése a pontnak. A Kereszt-hegy oldalát elhagyva a zöld+ jelzésen továbbhaladva, két tavat pillantottunk meg, melyek között vezetett az út. A vasútállomáshoz érve viszont ismét fejtörést okozott az útirány. Cikáztam oda-vissza, mint egy megzavarodott éjjeli pillangó a lámpafényben. 

Átlépkedve a síneken megtaláltam az órám által mutatott nyomvonalat egy szemben jobbra haladó utcácskán (Rózsa utca) így eljutottunk Isaszeg főútjához, ahol már látható volt a Szent Márton templom. Felkaptattunk a lépcsőjén, amely meglepetésünkre egy temetőbe vitt minket. Megkérdeztem egy arra sétáló helyinek tűnő férfitől: - A temetőből vezet -e felfelé ösvény? -  de Ő csak rám mordult: - Csak itt sétálok, látja! -. Sebaj, biztos rossz pillanatban szólítottam meg, visszafutottunk az útra ahol kárpótlásul egy ott álldogáló néni dicsért meg minket: - Lányok, milyen jól futtok felfelé! - Ismét visszakanyarodtunk a temetőbe és rátaláltunk a kálvária útra és az ösvényünkre is. 

Csapatunk kissé elcsigázva csúszkált lefelé a Kálvária-tetőről a saras ösvényen. Megjegyzem az én Dynafitem jól bírta a változatos talajviszonyokat, de már várom az ugyanilyen újat! Elfutottunk a piros-fehér-zöldre festett 286 m feliratú (remélem jól emlékszem) Csúcskő mellett. Hosszú dimbes-dombos hullámzó útvonalon Maglód településen haladtunk tovább a Kabajka-erdő széli domb felé. Itt már úgy éreztem magam, mintha a Vörös Lidércen futnánk. Sajnos sikerült picit meg is csúsznom egy hírtelen irányváltásnál a napsütéstől felolvadt mély sárban és egy oldalirányú hárításnál meghúzni a bokámat. Itt már nagyon vártuk a végét, mert az elkavarások miatt sokkal hosszabbra nyúlt a pályán töltött idő a tervezettnél, mindannyian aggódtunk mit fog ehhez szólni a család. 

Hálát adtam az égnek, hogy most tökéletes frissítéssel készültem és így tudtam tartani a többiekben a lelki erőt. Perpetuemet iszogattam fél liter vízzel hígítva, mellé egy gél elegendőnek bizonyult, és amikor elkezdtem a lábaimban érezni a fáradtságot bekaptam egy Endurolytes kapszulát (most próbáltam ki először és nagyon meggyőző volt a hatása, könnyen ki tudtam venni a tasakból is). Az úton van vízvételi lehetőség, de a hideg idő miatt természetesen most le volt zárva, ezért volt még nálam plusz 3 dl víz, ami elégnek bizonyult még így is, hogy 4 óra kellett a teljesítéshez, a tervezett 3:30-on belüli helyett.

Bajtemetésen a szovjet katonai bázis mellett elhaladva és megpillantva a geodéziai tornyot már ismét tempósabb futásra váltott kis csapatunk. Elég mélyről jövő sóhajok közepette érkeztünk be a célba. Andi küldött is nekem délután egy üzenetet: „Teljesen kinyiffantam, a répát alig bírom felvágni, úgy hogy ülök.” Nekem nagyon tetszett ez az útvonal, kevés szintet tartalmaz, de változatos ösvényekkel tarkított. Picit nagyobb rákészüléssel és a jó irányban indulnék neki, hogy még élvezhetőbb legyen. Az eredeti 31,4 km és 690 méter szintemelkedést picit kikerekítettük a bolyongással 36,6 km és 708 méter szintre. Azért ez még messze van a Vörös Lidérctől, de igazi Gömbvillám lett!