2017 tavaszán futással, azaz terepfutással bővült az AlpinTeam egyesületünk. A már ismert Alpinbike Team, az AirborneClub és a SpiderClub filozófiával indítjuk el negyedik, Alpinrun szakosztályunkat. Szeretnénk létrehozni egy kis klubot, amely a futóboltunk köré szerveződő futókat, versenyzőket fogja össze.

Kovács Józsi bronzérme és egyéni csúcsa a Kígyósi Kastély Maratonon

Kovács Józsi bronzérme és egyéni csúcsa a Kígyósi Kastély Maratonon

2019.08.05.
Dynafit nagykövetünk egy maratoni harmadik helyezéssel hangolt a Korinthoszra.

Kovács Józsi bronzérme és egyéni csúcsa a Kígyósi Kastély Maratonon

Két héttel a Korinthosz 160 ultramaraton előtt még sikerült bepréselni egy versenyt a naptárba, amit a festői szépségű, bár éppen felújítás alatt álló szabadkígyósi Wenckheim-kastély parkerdejében rendeztek. A nevezéskor még jó bulinak tűnt maratonnal zárni a felkészülést, csak azt nem vettem figyelembe, hogy a rápihenés előtti időszakban a kondícióm már erőteljesen leszálló ágban van. A hét elején volt is egy kis para, mert már annyira fáradt voltam, hogy a pulzusomat nem találtam az edzéseken. Szerencsére edzőm engedélyezett egy kis pihenőt, így történhetett, hogy a vasárnapi versenyen nem kellett a mezőny végén kullogni.

 

A kastély kertjében egy 1,7 km-es pályát jelöltek ki, ezt kellett 24-szer lefutni. Aki úgy készült, hogy ez egy klasszikus városi maratoni pálya lesz, annak csalódni kellett, mert egy végtelen számú kanyarokkal megtűzdelt, igazi „crosstrekking” útvonal fogadott minket. Füvön indultunk, majd jött egy kis aszfalt, aztán bokagyilkos macskakövön bukdácsoltunk, ez egy kellemes erdei ösvénybe torkollott, a kastély mellett szökdelés egy betonkocka járdán, majd egy hosszú dózerút, és a végén egy kacskaringós single track a fák között.

 

 

A családias, regionális futóversenyeknek van egy nagy előnye: könnyebb jó helyezést elérni, mint az olyan népszerű versenyeken, amelyek vonzzák az elit futókat. Nos, itt nem ez volt a helyzet. 😊 A Maráz Zsu Team szinte teljes egészében képviselteti magát a Korinthoszon, így a záró felkészülést többen ezen a versenyen tartották, vagyis nagyon fel kellett kötni azt a bizonyos alsót…

 

A rajtot követően egy ismeretlen srác és Simon Gyuri lőttek ki, és stabil 4:30 alatti tempóval hozták a tudomásomra, hogy az első két helyen semmi keresni valóm. 😊 Egy darabig éreztem magam mögött Kasnyik Gábort, akivel az Ultrabalatonon adogattuk egymásnak a chipet 20 órán keresztül, de pár kör után sikerült némi előnyre szert tennem.

 

 

Mivel sejtettem, hogy nem fogom sokáig bírni a 4:40-es tempót, így visszaálltam enyhén 5 perc alá, ehhez társult egy kellemes, éppen 160 alatti pulzus. Már éppen belekényelmesedtem volna a futásba, amikor valaki megérintette hátulról a vállamat. Semmi baj nem történt, csak Gábor ért utol észrevétlenül, és így jelezte, hogy átvenné tőlem a harmadik helyet.

 

Ez van, nincs mese, tartanom kellett a tempóját, újra vissza 4:40-re, ebből szép halál lesz. 😊 Ennek ellenére egyébként egész jól éreztem magam, sikerült azonos ritmusban lépnem az iramot diktáló Gáborral. Így vonatoztunk folyamatosan a rövidebb távosokat előzgetve két körön át. Aztán váratlanul futótársam kiállt frissíteni, engem annyira meglepett, hogy majdnem felkenődtem a hátára. Én jól álltam frissítéssel, 30 kiliig a saját készleteimet használtam, így nem vesztegettem el egyetlen másodpercet sem.

 

 

Egy ideig még mentem a gyilkos tempóban, aztán már éreztem, hogy Gábor nincs mögöttem, így egy kicsit visszavehetek. Közben egyre melegebb lett, amit úgy érzékeltem, hogy egyre jobban oda kellett figyeljek a tempóra, mert ha egy kicsit is kiengedtem, máris 5 perc fölé csúsztam. Aztán olyan dolog történt, amire legkevésbé sem számítottam: egyik kör végén megláttam Gábort, már a partvonalról szurkolt… ☹ Sajnáltam, amiért kiállt, egyrészt miatta is, másrészt pedig mindig jó az ilyen versenyeken meccselni valakivel, és Gáborral hasonló szinten vagyunk.

 

Több körön át hallgattam a szpíkert, aki a legtöbbször bemondta a kapun áthaladók nevét és helyezését, de a nem jöttem rá, hogy a negyedik mennyire van mögöttem. Mindenesetre kb. 37 km-ig többnyire egyedül róttam a köröket, időnként lekörözve a lassúbb versenyzőket. Aztán végre változás: beért Szvetlána, aki szintén Zsuzsi tanítványa. Három körön át tapostuk egymás sarkát, majd az utolsó körben elengedtem, már nem bírtam a tempóját.

 

Akkor vettem észre, hogy annak ellenére, hogy a meleg már 5 perc fölé parancsolt, még így is meglehet az egyéni maratoni csúcs. Ezért a tartalékokat is felélve próbáltam tartani a tempót, és törekvésemet siker koronázta. Új maratoni legjobb időm: 3:27:11. Kétszáz méterrel 42,2 után a versenyt is befejeztem, életemben először dobogós helyen végeztem, harmadikként léptem át a célkapun. Korcsoportomban pedig első lettem.

 

 

A versenyen először használtam futómezt, eddig mindig csak futópólókban futottam, nem gondoltam, hogy bármiben jobb lehet egy mez. Be kell valljam, hogy tévedtem. Amikor pár hónapja először próbáltam fel a Dynafit Glockner Ultra futómezt, már akkor volt egy gondolatom, hogy nem szeretném levenni. 😊 Az anyagának nagyon kellemes tapintása van, rendkívül kényelmes viselet. A mez aljába, belülről vart szilikoncsík megakadályozza, hogy futás közben a nyakamba kössön ki, ezzel több pólónál volt problémám. A hátán elhelyezett kis zsebekbe pedig el lehet helyezni kis tömegű géleket vagy energia szeleteket. Így elmondhatom, hogy az egész versenyen tökéletesen kiszolgálta igényeimet, mindenképpen kedvenc futós ruhadarabommá vált.

 

 

Jövő hét pénteken következik a már nagyon várt (vagy nagyon nem várt…? 😊 ) Szekszárd-Baja ultramaraton, a Spartathlon kvalifikációs verseny: a 160 km-es Korinthosz.

További cikkek:

Túra
127 km és 6660 m szintemelkedés a Tengeri Alpokban
2023.02.15.
Az Alpin Team február első hétvégéjén tartotta a szokásos edzőtáborát Monaco-ban, illetve a francia Riviéra hegyvidékén. Munkatársunk, Kovács Józsi a futó szekciót képviselte. ...
Túra
114 km gyönyörűség: Ultrabalaton Trail
2022.10.26.
Munkatársunk, Kovács Józsi a 10. helyen futott be az Ultrabalaton Hegyestű Trail terepfutó versenyen, ahol 114 km-t és 2100 méter szintemelkedést kellett leküzdeni a futóknak ...
Túra
Volt egyszer egy Beac Maxi
2022.09.16.
Munkatársunk, Kovács Józsi egy klasszikus teljesítménytúrán járt a hétvégén. A terepfutó versenyzés előtt, hazánkban a természetet kedvelő futók ilyen TT-ken edzettek ...
SpiderClub Airborne