Pályabejárás
Kedden repültünk Skóciába, szerdán reggel pedig már úton voltunk a 80 kilométerre lévő pályához, hogy bejárjuk egy részét. Két csoportra osztódtunk. A Vertikálos osztag ment külön a rajtközpontba, míg a Skyos és az Ultrás csapat együtt kezdte meg annak a résznek a bejárását, amelyet mindkét táv érintett.
Mivel Irénnel indultunk a Vertikálon és a Skyon is, ezért inkább a Sky pályáját néztük meg. Verseny előtti nap 13,5 kilométer és majdnem 1000 méter szintemelkedés került a lábainkba, nettó 2 óra 45 perc alatt.
A hegy adott egy kis leckét számunkra, mert a csúcson jégdara és viharos szél fogadott bennünket. Az alapból sem hiányos öltözetünket kiegészítettük esőkabáttal, esőnadrággal, sapkával és kesztyűvel. Ez volt az a pont, amikor már senki sem kérdőjelezte meg a kötelező felszerelés szükségességét.
Salomon Mamores VK – Vertikál Világbajnokság (5 kilométer - 1000 méter szintemelkedés)
Gyors, pörgős verseny. Felülre a Dynafit Speed Dryarn hosszúujjú felsőt választottam, nadrágnak a Vertical Shortsot. A rövid nadrág utólag nem biztos, hogy jó választás volt, lehet, hogy jobb lett volna a Winter Running Tights. Cipőnek a kifejezetten vertikális futásra tervezett 230 grammos Feline Up Prot választottam.
Szakadó esőben kellett melegíteni és rajtolni is. A rajtidők csúsztak, nem tudtunk elindulni a megadott időpontban, de a dugókás időmérés miatt úgyis a csippantás számított. A versenyzőket ez nem nyugtatta meg annyira, úgyhogy ettől függetlenül ment a tülekedés a sátorban, de a szervezők higgadtak maradtak.
Aszfalton kezdtünk, lehetett szedni a lábakat. A terepes részre érve utolértem Timit, aki nem sokkal indult előttem. Hamar világossá vált, hogy érdemes lett volna a Vertikál pályát is bejárni. (Időbelileg sajnos nem fért bele.)
Az eleje nem volt nagyon meredek, lehetett futni, de sok volt a kő és a sár, illetve folyt a víz az egész nyomban. Sok kis patakon kellett átgázolni. Ráálltam egy portugál srácra, miután megelőzött, hogy lássam a lépéseit. Volt, hogy térdig süllyedtünk a sárban.
Elkezdődött a 4. kilométer, ami 400 méter szintemelkedést tartalmazott. Kemény séta, sokszor a kezünkre is szükség volt a feljebb jutáshoz. Ahogy haladtunk felfelé, egyre erősebben fújt a szél, sokszor megtorpantam miatta, nagyon ki tudott zökkenteni.
Az utolsó kilométerre a szél teljesen felőrölte a motivációm és a lábaim is lemerevedtek. Szinte besétáltam a célba, a pulzusom is leesett. Nem volt versenyhangulat. Egy ember várt minket a csippantósdobozzal a csúcson, aki csak az utolsó 10 méteren tűnt fel a köd miatt. Előtte csak amiatt sejtettem, hogy közeledek, mert egy srác nagyon hajrázott.
60. helyezést értem el 52 perc 48 másodperces idővel, de itt nem ér véget a történet.
Szusszanni se volt időm, csak tettem a dolgom. Elfagyott kezeimmel próbáltam magamra venni mindent, ami kötelező felszerelés volt: esőkabát, esőnadrág, sapka. A zsákot majdnem kifújta a kezemből a szél. Iszonyatosan fáztam, teljesen átfújt a szél. Mintha az életemért futottam volna lefelé. Mikor felfelé futottam, nem értettem, hogy akik fentről jönnek, miért nem adnak utat a versenyben lévőknek. Hát lefelé megértettem…
Elfutottam Irén mellett és csak jóval később tudatosult bennem, hogy Ő volt valóban. Láttam, hogy szarul van, de tehetetlen voltam. Nem tudtam semmit segíteni, mindenki magáért ment. Pár seggen csúszós esés, egyszer a fejemet is bevertem, de szerencsére fű volt alatta. A térdem és a combom nem járt ilyen jól, azokat kövekhez vertem. Főleg a combom fájt, bicegve mentem tovább.
Valahogy leértem, de akkor a Skynak még a gondolatától is kirázott a hideg. Másfél-két órát töltöttem a hegyen ebben az időben, a Skyon pedig 4-5 óra volt várható…
Salomon Ring of Steall Skyrace – Sky Világbajnokság (29 kilométer - 2700 méter szintemelkedés)
Egy pihenőnapom volt a Vertikál és a Sky versenyszám között, amire szükség is volt. Amit sajnáltam, hogy az Ultrát (ami a Vertikál és a Sky közötti napon volt) levették 47 kilométerre és 1600 méter szintemelkedésre a rossz idő miatt, ami talán feküdt volna nekem. Még fontolóra vettem azt is, hogy esetleg megpróbálok átnevezni arra, de a verseny reggelén, miközben szárítottam a ruháimat 5 óra alvás után, inkább úgy döntöttem, hogy nem vállalom be. Egyébként valószínűleg nem is engedtek volna indulni.
A verseny reggelén rakoncátlankodott a torkom, de a rajtban napsütés fogadott, ami jót tett a közérzetemnek. Kezdtem átélni a pillanatot és pozitívan hozzáállni a versenyhez.
Ennek ellenére az öltözködést nem bíztam a véletlenre. A Dynafit Speed Dryarn hosszúujjú felső alá vettem egy rövidujjú aláöltözőt és alulra jöhetett a Winter Running Tights, amibe a gélek nagyrésze is bekerült. A Vertical 4 zsákba kényelmesen elfért a nem kevés kötelező felszerelés, cipőnek pedig a Vertical Prot választottam.
A rajtban elit rajtszámmal az első sorokból indulhattunk. Centikre álltak tőlünk olyan világsztárok, mint Stian Angermund-Vik vagy Rémi Bonnet. (Vagy épp Kilian, akit nem láttunk a tömegben, pedig ez lett volna az egyetlen esélyünk látni Őt...)
Erős kezdés az aszfalton, a megszokott lökdösődéssel. Rengetegen mentek előttünk, próbáltam Tomival maradni. Mondtam, hogy álljunk rá a női élmezőnyre, de egyrészt erősebb tempót diktáltak, másrészt a célidőket nézve sem volt jó ötlet.
A hídon és az ösvényen feltorlódott a mezőny, de legalább lehetett pihenni. Az első hegy eleje laposabb volt, jól futható, de a terepadottságok miatt sokszor mégse tudtunk futni. Kő, sár, mocsár, patakok. Sétáló fázisban éreztem a Vertikálról a combomban maradt izomlázat, illetve a folyamatos séta/futás váltogatása ölte az energiám. Az első SportFruit 45 perc után fogyott el.
Páran előztek felfelé, de aztán megtaláltam a helyem a mezőnyben. A hegy feléig melegem volt az öltözék miatt, a kesztyűt le is vettem, de a magasabb részekre érve komfortos lett.
A csúcson Bajzáth Gergő (Skóciában él) várt minket egy kifeszített magyar zászlóval, ami már messziről látszódott és szurkolt nekünk.
Hirtelen otthonosan kezdtem érezni magam, sokat jelentett. Előző este meglátogatott minket és egy kis meglepetéssel is készült, köszönjük!
A lefelé eleje volt a kedvenc részem. Köves-aprótörmelékes, amibe ha belelépsz, sodródsz és visz magával.
Ezt sziklás, technikás rész követte és érdekes módon sokat tudtam előzni.
A 13 kilométernél lévő frissítőpont előtt kilaposodott a terep, jó tempót lehetett futni.
A gélezéssel megcsúsztam, mert 1 óra 44 perc alatt értem a frissítőhöz és csak akkor eszméltem, hogy már rég kellett volna ennem. Nem mintha ez lefelé megvalósítható lett volna. Szomjúságot is éreztem, de a nálam lévő egy liter isoból csak felet ittam meg addig, amit a ponton vissza is töltöttem.
Sík rész következett, majd enyhén emelkedő aszfalt, amin jól lehetett haladni, előzgettem az embereket. Elértük azt a parkolót, ahonnan a pályabejárást kezdtük, viszont másfelé ment a pálya, beletettünk egy kis plusz szintet.
A patakátkelést nagyon vártam, jólesett, hogy a hideg víz hűsítette a lábam.
A második hegy elején sejtettem, hogy a nálam lévő 1 liter folyadék kevés lesz és már nincs több frissítőpont, ezért a sáros kesztyűmmel belemertem egy patakba és ittam a vizet, mielőtt megkezdtem a komoly mászást. Ahogy a kép is mutatja, a patakokból ivást elég sokan alkalmazták...
Egy srác, akit az aszfaltos részen előztem, úgy húzott el mellettem felfelé, mintha állnék. Nem éreztem magamban nagy erőt, úgyhogy érzésre kezdtem el enni a géleket. Előfordult, hogy 10-20 perc sem telt el kettő között.
A gerincen jöttek a hullámok és a 4 csúcs. Kicsik, de fájdalmasak.
Az utolsóra nem is számítottam, ezt hagytuk ki a pályabejáráson a rossz idő miatt. Ismét megláttam fent a magyar zászlót, de sehogy sem közeledtem.
Az emelkedő alján brutál tempóban előző srác újra feltűnt előttem és meg-megállt, valószínűleg visszaütött Neki az erős tempó.
Lefelé kellett egy kis idő, mire belerázódtam és felvettem a terep ritmusát. Jó erőben voltam, sokat előztem. Nem tudtam, hogy Tomi mennyire lehet mögöttem, egész versenyen vártam, hogy vajon utolér-e. Megfogadtam, hogy az utolsó lefelén egyetlen ember futhat el mellettem mindentől függetlenül és az Tomi.
Ezen a részen egyszer már végigfutott a közel 1000 fős mezőny, teljesen lepusztult. Kétszer-háromszor csúsztam/estem. Egy nagyobb csúszás volt, amikor hirtelen begörcsölt a vádlim, de nem lett belőle gond. A dózer előtti kanyarban seggre ültem és csúsztam, de mivel nevetve futottam tovább, még meg is tapsoltak.
A befutó egy kilométer aszfalt volt. Egy ideje láttam az előttem futó srácot. Tudta, hogy követem és fokozta a tempót. Sanyi futott mellettem a kamerával és mondta, hogy Ő elkapná.
A célegyenesben értem mögé. Külső ívre kerültem, majdnem felkenődtem a kordonra, de aztán belülről még volt elég helyem előzni.
4 óra 20 perc futás után bele tudtam gyorsítani 3 perc alatti tempóba a hajránál. 73. helyen értem célba. Ezzel a VB pontszerzésben 35. helyezést értem el és 8 pontot szereztem. Ezt a 8 pontot tulajdonképpen az utolsó lefelén szedtem össze. Az első óra után a 109-110. helyen futottam, onnan jöttem előre folyamatosan.
Köszönöm a támogatást Kittinek, a Családomnak. Szász Lacinak és az edzőtársaimnak. Enikőnek, hogy utolsó pillanatban még rendbe tette a lábaimat. A Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetségnek a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen az eseményen. Az Alpinrunnak, és a Dynafitnek, hogy biztosították erre az időjárásra a felszerelésem. A Garmin.hunak, hogy mindig tudtam, hogy hol járok és mennyi van még hátra. Az Alpinrunnak és az Ethicsport Hungarynek a frissítésemet. A képeket Szabó Áronnak és Bajzáth Gergőnek.
Csapatként 12. helyen végeztünk az országok rangsorában.
Ahogy Allaga Tomi is írta, nehéz eldönteni, hogy melyik polcra tegyük ezt az eredményt. Nagyon erős volt a mezőny és keményen szembe jött, hogy hol tartunk a legjobbakhoz képest. Én pozitívan értékelem, hogy egy komoly tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Ami pedig a jövőt illeti, elkezdtem hinni abban, hogy ez a csapat oda tud érni a legjobb 3 nemzet közé egy Európabajnokságon és ez komoly motivációt jelent számomra, hogy ha úgy alakul, akkor ehhez én is hozzátehessek.
Eredmények:
