Június 2, egy héttel a verseny előtt:
Novemberben beneveztem az 54 kilométeres távra, viszont az emlékeimben valamiért az élt, hogy a 30-asra neveztem.
Május 12.-én a szervezők még posztoltak is, hogy aznap lehet már csak távváltási kérelmet benyújtani. Láttam és rá is akartam nézni, hogy biztosan a 30 kilométerre vagyok-e nevezve. Sőt utólag úgy is emlékeztem, hogy ránéztem! Zűrös időszak volt: szakdolgozat, nyelvvizsga, és számos egyéb határidő és valószínűleg elküldtem magamnak messengerben, hogy rá kellene nézni, de aztán kiment a fejemből… Hát így történt, hogy végül az 54 kilométeren indultam. Elég amatőr hiba, tudom, de bárkivel előfordulhat.
Erre a távra jelenleg nem voltam felkészülve. A téli versenyidőszak utáni pihenő után még csak pár hete edzettem, magas óraszámban, alacsony intenzitással. Ja és persze terepen nagyjából semennyit nem futottam. Elkezdődött a fejtörés, hogy mit lehetne kihozni így a versenyből.
Végül arra jutottam, hogy ha már úgyis 30 kilométert akartam futni, akkor futok 30-at. Szerettem volna segíteni Allaga Tominak, amíg csak tudtam, de ebben az állapotban az is benne volt a pakliban, hogy ez csak 5-10 kilométer lesz. (Azt azért hozzátenném, hogy Allaga Tomi ígyis-úgyis nyert volna, de így legalább volt társasága a verseny elején… 😊 )
Az UTH kiváló alkalom volt arra is, hogy kipróbáljam újdonsült felszereléseim versenykörülmények között is. A 76 grammos Alpine Running Vest futómellényben bőségesen elfért minden és a Dynafit 2020-as tesztcipője, a Sky Pro is megállta a helyét, de ezekről később úgyis fogok bővebb tesztet írni.
Közepesen erős tempóban kezdtünk, ami nekem nem annyira esett jól a tűző napon, de hamar kettesben maradtunk. Egy fiatal srác jött velünk legtovább (meglepően sokáig). Összességében tök jó időt futott, viszont nem vagyok benne biztos, hogy 16 évesen jó ötlet ilyen távokat futni.
Iramfutó
Nekem már az is öröm volt, hogy 15 kilométerig kibírtam Tomival. Utána az emelkedőkön felment rendesen a pulzusom, de lefelé és síkon helyreállt. Aztán fejben folyamatosan rávettem magam, hogy csak még egy, csak még egy és csak még egy emelkedőt kibírni Tomival.
Ez olyan jól sikerült, hogy eljutottam Vele egészen a bizonyos Compressport Calf Rush szakasz kezdőpontjáig. Mivel éreztem, hogy már nem húzom sokáig, gondoltam ezt a részt még megnyomom amennyire bírom, de számítottam arra is, hogy Tomi simán leszakít. Végül egy kicsit el tudtam lépni.
Megálltam, pihentem kicsit, útjára engedtem Tomit, én pedig elsétáltam Pap-rétig. 3 géllel indultam, de azok is és a folyadék is elfogyott erre a szakaszra. Amin nagyon meglepődtem, hogy így, szűk egy óra túrázás után is még a 4. helyen értem Pap-rétre. Ott aztán ment a kaja-pia, leültem, beszélgettem az ismerősökkel. Páran kérdezték, hogy mi a fenét csinálok, én pedig viccesen csak annyit mondtam, hogy Allaga Tomi csak 30 kilométerig fizette ki a nyulat… 25 perccel később jött a kérdés magamnak: Mi legyen, hogyan jutok vissza a célba?
20 kilométer volt hátra, jól éreztem magam, jó idő volt és ha csak nem kértem volna meg valakit, hogy vigyen be a célba kocsival, akkor nem sokat nyerhettem volna a távból, úgyhogy úgy döntöttem betúrázok a célba. Feltankoltam frissítővel, aztán elindultam.
Szasza ezen a szakaszon fotózott, úgyhogy egy kép kedvéért még "megerőltettem" magam egy rövid futásra. Szerintem megérte. 😊
Menet közben csekkoltam, hogy mi lett a szakaszeredmény, hogy egyéb motiváló erőm is akadjon. (Egyébként utólag láttam csak otthonról, hogy Ispi majdnem meglepett, mert Ő is ráment a szakaszra) A szakaszt végül megnyertem és egy értékes Compressport full leggel térhettem haza, ami a másnapi regenerációmat már segítette is.
Nyergesnél és Vöröskőnél mókás volt, hogy sok embert kétszer is visszaelőztem miután elfutottak mellettem lefelé, mivel felfelé viszonylag jó tempóban sétáltam. Egyébként érdekes volt kicsit más szemszögből látni a mezőnyt. Igyekeztem figyelni a versenytársakra, elengedni mindenkit, és ha valakinek tudtam, akkor próbáltam segíteni.
A Skanzentől annyi változtatást megengedtem magamnak, hogy az utolsó 3 kilométert fussam, mert nem szerettem volna rásülni az aszfaltra, úgyhogy onnan bekocogtam 4:30-5:15 közötti tempóban. Így összesen kereken 7 órát töltöttem a pályán.
Köszönöm a fuvart Allaga Tomiéknak! Köszönöm Csanyának a meghívást, ami a rendezést illeti minden a helyén volt. Azt hiszem az elrontott nevezés ellenére kihoztam a maximumot ebből a versenyből és szerencsére nem kellett lemondanom így az indulásról. Nem én nyertem a versenyt, nem futottam különösebben nagyot, de jól éreztem magam és arra gondoltam, hogy milyen jó, hogy egészséges vagyok és tudom csinálni az edzéseket.
Köszönöm a Garmin.hu-nak a Garmin 935 órát, ami tökéletesen navigált el a célig (noha a megfelelő szalagozás és a korábbi pályaismeret miatt szerencsére nem nagyon kellett izgulnom emiatt) és köszönöm az Alpinrunnak és a Dynafitnek a felszerelést!
