Szerdán adtam le a szakdolgozatomat és ezzel együtt véget is ért számomra a téli szezon utáni pihenő. Újult erővel vágtam neki a felkészülésnek.

Az első hét az izmok és a szervezet visszaszoktatásával telt. A verseny előtti napon kerékpároztam a hegyekben 3 órát és a végére eléggé eléheztem, úgyhogy sok jóra nem számítottam a versenyen. A hajlítóim, a hasam és a mellizmaim még izomlázzal küzdöttek a csütörtöki konditól.

Az időjárás kedvezett a versenynek, tökéletes körülmények voltak. Ehhez a versenyszámhoz egy könnyű, gyors cipőre volt szükség, viszont a sok kanyar miatt kellett a tapadás is. A 230 grammos Dynafit Feline Up Pro ideális választásnak bizonyult.

A rajtot jól csíptem el, be tudtam vágni az első helyre. Ezután saját tempót futottam, megelőztek ketten, de közülük Dávid közvetlenül a lőtérnél, 400 méter után.

Bár én kicsit jobbnak éreztem, a karton szerint 8 lövésből találtam el az 5 korongot. Nyugodt voltam, nem foglalkoztam másokkal és nem kapkodtam el. 2.-3. helyen egyszerre jöttünk ki Dáviddal, de befutottam elé, mert a sátor lábát véletlenül rossz irányból kerülte a nagy sietségben. Donát néhány másodperccel előttünk futott ki.

A kör végére Dávid megint megelőzött. Nem siettem sehova, jó pozícióban voltam, de az izmaimnak nem esett jól a második 400 méter sem.

Jött a szétlövés a három muskétás között. Hatból lelőttem az 5 korongot, de így is volt egy kis hátrányom Donáttal szemben. Meglódultam, aztán elkövettem egy taktikai hibát, mert a hajrára tartalékoltam, viszont a Zugligeti pálya nem arról híres, hogy lehet előzni az utolsó 150-200 méteren. Egy kicsit közeledtem Donáthoz, de amikor be kellett futni a lőtérre úgy éreztem, már nem lesz lehetőségem megelőzni a kanyargós részen. Csakhogy a verseny kicsit másképp alakult, ugyanis Donát ahelyett, hogy a lőtérre futott volna be jobbra, befutott egyenesen a célba.

Hirtelen nem értettem, hogy mi történt, biztos változott a pálya, csak nekem nem szóltak, ezért elindultam egy-két lépést utána, de egyből rákérdeztem az ott álló pályabírónál, hogy: „Nem kell befutni a lőtérre?”

Mondta egyből, hogy de, be kell, és azzal a lendülettel visszafordultam. Onnantól már a kialakult helyzet fényében nem futottam teljes erőből, hiszen az első hely garantált volt, mert a hiba tőlem csak 1-2 másodpercet vett el. Értetlenül futottam végig a kört a lőtéren.

4:17-es idővel értem célba, ami ezen a pályán az eddig született legjobb idő. A lövészetben is maradt tartalék és a futásban is, de örülök, hogy összeszedetten tudtam versenyezni a hosszú pihenő után.

Azt hiszem jókat fogunk meccselni hárman a szezon során, illetve sok a feltörekvő fiatal is, akik fejlődtek a tavalyi évhez képest, úgyhogy érdemes lesz odafigyelni.

A verseny után már-már hagyománynak mondható, hogy levezetésként, amíg a többi futam tartott, felkocogtunk a Libegő alatt és vissza. Ez most sem lehetett másképp. Dávid társaságában csatlakozott hozzánk egy éppen arra induló futó is, úgyhogy jó társaságban telt az idő.