2017 tavaszán futással, azaz terepfutással bővült az AlpinTeam egyesületünk. A már ismert Alpinbike Team, az AirborneClub és a SpiderClub filozófiával indítjuk el negyedik, Alpinrun szakosztályunkat. Szeretnénk létrehozni egy kis klubot, amely a futóboltunk köré szerveződő futókat, versenyzőket fogja össze.

Büki Ádám a biatlon Európabajnokságon

Büki Ádám a biatlon Európabajnokságon

2019.02.26.
Már közeleg a terepfutó szezon, Dynafit nagykövetünknek azonban még javában tart a téli versenyszezon.

Büki Ádám a biatlon Európabajnokságon

Ez volt az első év, hogy a biatlon Európabajnokságon nem indulhatott bárki, hanem meg kellett futni a kvalifikációs szintet. Ez szerencsére még decemberben sikerült, így nem kellett aggódnom miatta.

 

Az IBU kupasorozat januári versenyei után egy edzőtáborban vettem részt Szlovákiában az Ifjúsági és Junior Világbajnokság helyszínen. Ezt egy heti gyengélkedés követte, amikor nem éreztem magam jól és emiatt nem is tudtam edzeni. Ismét egy edzőtábor következett Ausztriában, ahol jó körülmények között kemény munkát tudtunk végezni.

 

Hazautaztunk egy napra, majd február 17.-én útnak indultunk Minszkbe a Biatlon Európabajnokságra.

20 kilométeres egyéni számmal kezdtük meg a versenyeket.

 

Az Európabajnokság alatt is úgy éreztem, hogy vannak egészségügyi problémáim, de semmi komoly betegségnek nem láttam jelét. Egyszerű rossz közérzet és néha torokfájás.

 

Az egyéni, az idei szezonom egyik leggyengébb versenye volt. Két nappal előtte tökéletes időjárási körülmények voltak, a versenyre erős szél lett és felkásásodott a hó, nem könnyítve ezzel a versenyzők dolgát. Kaotikus volt a belövésem és a bemelegítésem is, nem a normál nyugodt tempómban mentek a dolgok. 69.-ként indultam. 5X4 kilométer volt a feladat, négy lövészettel.

 

Egész versenyen egyfajta nyomást éreztem a futásban, bennem volt, hogy gyorsabban kellene menni, ami egyéni esetében nem jó. A mély, kásás hó nagy koncentrációt igényelt, figyelni kellett minden lépésre, minden nyomválasztásra és arra, hogy ne vezesse meg a hó a lécet és esetleg esés legyen belőle.

 

A kör végén lévő 2 emelkedőn jó tempót lehetett volna menni, de nem tudtam maximális erőt kifejteni, mert a bot vége mélyre süllyedt, ezért fennállt a törés veszélye.

 

A román színekben induló Koncsag Tomival másfél körön keresztül előzgettük egymást, kooperáltunk, aztán sikerült ellépnem.

 

Érdekes volt a waxolás is, mert a lefelékben figyeltem a többi nemzet versenyzőit és volt, akinek sokkal jobban csúszott a síje, de például a franciáknak nagyon gyengén. Az egyik srácot a befutó körén háromszor előztük vissza, mert annyira nem ment a síje. A miénk a pálya bizonyos részein úgy éreztem, hogy jól ment, de volt, ahol nem csúszott.

Fekve mindkétszer 3 hibát lőttem, hiába állítottam a diopteren az első lövészet után.

 

Az első álló lövészetnél szerencsém volt, mert be tudtam állni két francia versenyző közé, akik fogták valamelyest a szelet, ennek köszönhetően egy egész gyors egy hibát sikerült lőni.

 

A második álló lövészetnél nem volt kegyelem, egyes egyedül voltam a lőtéren a szél társaságában. Hiába voltam a célon, olyanokat rántott a szél a lövéseimbe, hogy néha még a cél közelébe sem kerültem a sütés pillanatában. Négyet hibáztam, ezzel összesen 11-et.

 

Egy kazah és egy kanadai srác 13 hibát lőtt, egy német és én 11-et, szóval ott voltam a leggyengébb lövők között. 0 hibát nem lőtt senki és 4 hibától kevesebbet se sokan…

 

Jó lövészettel lehetett volna jó IBU pontot futni, így nem sikerült.

10 kilométer sprint

 

Két nappal az egyéni után, kifagyott a pálya és a szél se fújt annyira, tehát mondhatni minden adott volt egy jó versenyhez. Egyedül a sím csúszása nem volt meggyőző a tesztek során, mert egyik sem akart jól menni. Azt gondolom, ilyen gyors pályán egyébként nem számít annyit ez.

 

A 3,3 kilométeres kört, két rövidebb emelkedőt leszámítva, végig lehetett nyomni minden lábra, ami nekem nem fekszik.

Nem volt annyira nagy a kontraszt a többi nemzet versenyzőinek a tempója és a saját tempóm között, mert szinte bárkinek fel lehetett venni a ritmusát és menni vele legalább egy rövid ideig.

 

A pulzusom rendben volt, úgy éreztem haladok, javuló köröket mentem, mégis 4 percet kaptam futásban. Maga a 4 perc nem lenne sok, de a gyors pálya miatt arányaiban mégsem kevés.

 

Fekve 3, állva 2 hibát lőttem. A jó verseny igazából már a fekvő lövészetnél elment, ilyenkor nehéz motiváltnak maradni, de azért igyekeztem.

A 255 IBU pont is azt a visszajelzést adta, hogy nemcsak a lövészettel, hanem a futással is gond volt.

Összegezve nem ezt az eredményt vártam magamtól, de igyekszem tanulni ezekből a versenyekből és összeszedni magam a február 28.-án kezdődő Téli Universiadéra.

További cikkek:

Túra
127 km és 6660 m szintemelkedés a Tengeri Alpokban
2023.02.15.
Az Alpin Team február első hétvégéjén tartotta a szokásos edzőtáborát Monaco-ban, illetve a francia Riviéra hegyvidékén. Munkatársunk, Kovács Józsi a futó szekciót képviselte. ...
Túra
114 km gyönyörűség: Ultrabalaton Trail
2022.10.26.
Munkatársunk, Kovács Józsi a 10. helyen futott be az Ultrabalaton Hegyestű Trail terepfutó versenyen, ahol 114 km-t és 2100 méter szintemelkedést kellett leküzdeni a futóknak ...
Túra
Volt egyszer egy Beac Maxi
2022.09.16.
Munkatársunk, Kovács Józsi egy klasszikus teljesítménytúrán járt a hétvégén. A terepfutó versenyzés előtt, hazánkban a természetet kedvelő futók ilyen TT-ken edzettek ...
SpiderClub Airborne