Kezdjük a „felkészülésemmel.”
- Átneveztem az 50-es távról a 30-as távra. IR, hormonzavar, gyógyszerek már olyan nehezített körülményt adtak, hogy itt már nem játszik a „minden fejben dől el” vagy a „már rutinból tolom az 50-es távokat” elvek.
- Abbahagytam az IR-re szedett gyógyszer szedését, mivel a panaszokon semmit nem segített, viszont brutálisan gyenge voltam tőle és szédelegtem. Számítottam rá, hogy ezt pár plusz kilóval honorálja a testem kiröhögve a diétát és a megemelt edzésóráimat. Így is lett…
- Nincs szédelgés, akkor megy a szintgyűjtés. Mind a rövid, mind a hosszú edzéseimet sokszor kezdtem ezzel, ami végül kedvenc edzőkörré és játékommá is vált: első 2,5 km-n 600 méter pozitív szinttel kezdek. Kegyetlen. Meredek. Viszont nagyon szépen mérhetően erősödtem felfeléken.
- Aki sok szintet megy fel, az sokat is megy le. IT szalagomat újra megterheltem rendesen, lejtőzéskor visszatért a térdszúrkálás.
Minden elvárás nélkül tekintettem a versenyre. Afelől nem volt kétségem, hogy végigmegyek, ha kell maximum gyök kettővel. 30 km. Fél éve ez volt a minimum táv a hétvégi fáradt lábas edzéshez, most meg ez lett a „hosszú táv”… Mentálisan nem egyszerű, senkinek nem kívánom az érzést, ahogy hiába tesz bele mindent a rendszerbe, romló teljesítményt és a versenyforma egyre halványuló képét kapja vissza. Verseny előtti este még a gyorstúrázásra való Dynafit Speed MTN cipőt tettem ki a versenyruha mellé, mivel felfelé mászás van, lefelé meg úgyse tudok futni normálisan. Előre is elnézést kérve az IT szalagomtól: 2.300 méter szint lefelé… Végül reggel mégis az Alpine Pro futócipőt vettem fel: emlékeztem tavalyról az utolsó 7 kilire, ami gyakorlatilag síkon megy minimális hullámvasúttal – azt azért illene megfutni tisztességesen, arra pedig túl kemény lenne a Speed MTN.
Taktika: felfelé ami a csövön kifér, erősödtem, lefelé csoszogok, utolsó síkon meg futok. Energiahiánnyal a diéta miatt, ödémásan gurultam a rajtba. „Nincs elvárás, gyönyörködni jöttél és kész.” – kb ennyi volt a mantra.
Meseszép rajthelyszín
Mivel a verseny egy picike emelkedő után egyből egy technikás, sziklás, tényleg undorító részre vált 2 kili után, nekem pedig már reggel a szállásunknál a szobából való lelépcsőzés közben szúrt a térdem, így nem feltartva a sporttársakat hátrébbról indultam és a lefelén magam elé is engedtem rengeteg embert. Pár lépés lefelé és már jelez is a térdem. Még jobban lassítottam. Hirtelen két darázs a semmiből támad, egyik a nyakamat, másik a karomat csípte meg. (Nem tudom, mit tudnak az osztrák darazsak, de így csípésem még nem dagadt fel.) A lassú tempó kezdett épp minden szempontól komfortos lenni, amikor brutális izzadás tört rám. Patakokban ömlött rólam a víz. Hello hormonok. Legalább kevesebb vizet kell cipelni.
Jött a felfelé. Végre. Fel a 2.639 méteres Kapruner Törlhöz. Mesés gleccser, csodás panoráma és alig vártam a túloldalon ránk váró havat. Nagyon ment a mászás, érezhetően sokat erősödtem a szintes edzések miatt. Azaz ment volna a mászás, de sajnos annyira sűrű volt a mezőny a szűk ösvényen, hogy esélytelen volt az előzés. Az 50-es táv élmezőnye itt csatlakozott be, sajnáltam is őket, mert hiába jelezték hangosan, hogy ők itt más tempót képviselnek, nehezen tudtak utat törni a tömegben. A szervezésnek talán ez volt az egyetlen nem átgondolt része.
Vonatozás… előzni nehézkes…
Végül pár ember előzgetése után úgy döntöttem, hagyom a fenébe, megyek ebben a tempóban, úgyse az időeredményért jöttem. A végén még élveztem is, hogy legalább van időm (levegőm) gyönyörködni, fényképezni, elvégre meseszép helyen vagyok. Átbukva a hegyen a hóban még gyors tudtam lenni, aztán szépen visszaálltam térdkímélő üzemmódba. Jó hír, hogy óvatos kocogással szépen haladtam. Jó futni. Jó volt végre versenyen futni. Kaprun, cél. Nincs mámor, de a kihagyott UTH okozta sebek miatt nagyon jó célba érni egy versenyen. Elindulni és célba érni. Valami kis szeletke a „régi időkből” – bár a táv sokkal rövidebb most. Bár idén is mesés volt a Kalser Tauern Nemzeti Parkban futni, nem mondom, hogy nem néztem irigykedve a hosszabb távok befutóit.
Idén is havas csúcs 😊
Kinek ajánlom a Grossglockner Ultra-Trailt? Mindenkinek, aki szeretne pár óra alatt minél több gyönyörűséget látni. Havas hegycsúcsok, gleccserek, tengerszemek, patakok. Egy percre sem „unalmas” a táj. A 30-as táv remek belépő az alpesi terepfutások világába, könnyen teljesíthető, ugyanakkor bepillantást ad a kemény magashegyi kategóriába is. Jól szervezett verseny, Dynafit cuccok a rajtcsomagban, Hammer frissítés, minden veszélyesebb szakaszon hegyimentők, önkéntesek vannak. Tavaly az 50-es távon mentem, akinek van némi rutinja hosszabb távokon, annak mindenképpen ezt a távot javaslom. Ha csak egy szabad napod van és látni akarod a Kalser Tauern Nemzeti Parkot, akkor le kell futni a GGUT 50 km-s távot és kész. A hosszabb távokon még nem vettem részt, de állítólag a pálya azon része sem csúnya…
Köszönöm az Alpinrunnak a lehetőséget, hogy részt vehettem a versenyen!