Pyhrn Priel Trophy – Berglauf - beszámoló
"Van a terepfutásnak az az ága, amit hobbi szinten szerintem kifejezetten a térdfájósaknak találtak ki. Semmi lefelé, csak felfelé. Tavaly a Pyhrn Priel Trophy maratonon voltam, bár idén is jó lett volna itt hosszút futni, de végül a pénteki Berglauf-ra neveztem. Tavaly szuper formában, ez a verseny A Kör előtti edzés volt, fáradt lábakkal jöttem maratont futni, de most más szabályok szerint kell játszani. Akkor legyen egy rövid, de velős.
7,4 km 756 méter szint. Soha nem voltam még ilyen versenyen, de pár dolog egyértelmű volt: 1. Ez végig emelkedik. Nincs pihentetős szakasz, majd a síkon meg lejtőn kilazul a láb, más izom terhelődik stb. 2. Nem alacsony pulzusos verseny. Rövid és kegyetlen. 3. Nem fogok lassítani, gyönyörködni, csak megyek.
A verseny Spital am Pyhrn hangulatos belvárosából indul, a cél az 1.354 méteren lévő Rohrauerhausnál van. A péntek délutáni rajt az Alpok egyik legmelegebb nyári napjára esett. Tűző nap, 30 fok. A pénteki versenynapon rendezik a Mountainbike és Berglauf versenyeket, szombaton pedig egy 20 kilométeres és egy maratoni távú terepfutó verseny van. Tamás a Mountainbike versenyen állt rajthoz (9,9 km, 930 méter szint). Elindultak a bringások, majd 5 percre rá a futók.
Brutális tempóval indult meg a mezőny. Nem egy tömegrendezvény, de bőven akadnak ufók. Úgy voltam vele, nem hosszú a táv, nézzük meg, mire volt elég, hogy mostanában sok szintesebb edzésem volt. (Júliusban például 16.200 méter pozitív szintet gyűjtöttem.)
Igyekeztem a lányokat nem szem elől veszíteni és tartani a tempójukat. Egy lány ellépett, négyen pedig szinte együtt haladtunk. Meleg nem kedvezett a pulzusomnak, de úgy voltam vele, ez nem egy ultra, elengedhetem. Kaptattunk fel a hegyre, jól esett futni, jól esett versenyezni. Aztán jött valami, amire nagyon nem számítottam: egy nagyon rövid szakasz, csak 100 méter, de lefelé! 80 méter szint lefelé egy meredek technikás ösvényen. Többen elzúgtak mellettem, három lány is eltűnt szem elől. Fenébe a lefelékkel… Vége. Újra emelkedik. Rendesen emelkedik. Éppen futható még, de már keményedik tőle rendesen az ember vádija. Beértünk egy 1,5 km hosszú csodás szurdokba (Dr. Vogelgesang Klamm szurdok) meseszép falépcsők (leírások szerint összesen 500 db lépcső), vízesések, hidak. Mivel minden sejtem az oxigénfelvételre és a haladásra koncentrált, így sajnos még egy képet sem lőttem a szurdokról. A hidak, lépcsők, szűk részek bár lassítottak, de megérte behozni ide a pályát, ez volt a legszebb része a versenynek.
A 1,5 km hosszú Dr. Vogelgesang Klamm szurdok (fotó: Pyhrn Priel Trophy)
A szurdok után a pálya kiért a Mountainbike pályával közös szakaszra – bár a bringás mezőny ilyenkorra már elhaladt. Ment a futás, volt erő még bennem, úgy voltam vele utolsó 2 kilire még hagyok tartalékot és majd ott beleadok mindent. Megláttam az egyik lányt, próbáltam szépen közelebb kerülni. Aztán jött a meglepetés. Azt mondták, hogy módosították az eredeti útvonalat, de a szintemelkedés változatlan. Azt viszont nem mondták, hogy 9 kili helyett 7,4 lesz. Így amikor mondták, hogy már csak 500 méter van, akkor néztem az órára – tényleg a szintrajz szerint is itt a vége mindjárt. Nos, akkor az utolsó 2 kili helyett az utolsó 500 méteren dobjuk be a maradékot. Hogy milyen egy hegyifutáson meghúzni a végét? Hülye ötlet. Rohadt kemény… Sikerült még leelőznöm a látótávolságban lévő lányt, 4. helyen értem célba, 1:00 idővel. Nem az én világom az ilyen rövid verseny, túl gyors kezdés, mire bemelegszem már vége, az ilyen versenyekhez kevés a szívósság, ide genetika kell. Viszont nem mondom, hogy ez volt az utolsó ilyen jellegű, tetszett, ahogy „nyílt lapokkal játszik” a pálya: semmi dimbes-dombos hullámvasút, csak az egyértelmű kapaszkodás fel a hegyre. Jól futhatóbb emelkedő és a kemény kaptató váltakozik csak."
