2017 tavaszán futással, azaz terepfutással bővült az AlpinTeam egyesületünk. A már ismert Alpinbike Team, az AirborneClub és a SpiderClub filozófiával indítjuk el negyedik, Alpinrun szakosztályunkat. Szeretnénk létrehozni egy kis klubot, amely a futóboltunk köré szerveződő futókat, versenyzőket fogja össze.

Michtiov Emese a Tajga Trailen kezdte meg a terepfutó versenyszezont

Michtiov Emese a Tajga Trailen kezdte meg a terepfutó versenyszezont

2020.02.03.
Dynafit nagykövetünk 2020-ban először a Tajga Trail terepfutóversenyen állt rajthoz.

Michtiov Emese a Tajga Trailen kezdte meg a terepfutó versenyszezont

Ez volt az első verseny, két évvel ezelőtt, ami beszippantott, és ezután sorra jöttek a terepversenyek, pedig előtte soha meg sem fordult a fejemben, hogy valaha bármin is induljak. A tavalyit - még Budakeszin- sajnos sérülés miatt ki kellett kihagyjam, idén pedig új helyszínen, a Börzsönyben rendezték meg. 

Ezzel a versennyel indult az idei - kicsit nagyképűen fogalmazva - „versenyszezonom” is, ami egyik oldalról nézve jó kis erőpróba volt, mert a hosszabb távok fognak dominálni idén. Másrészről kicsit meg is csapott lelkileg az az érzés, hogy elhagyott az erőm, amit már a bemelegítésnél realizáltam. Pedig nemrég még jó erőben éreztem magam az edzéseken. Az elmúlt két hétben viszont kijött rajtam a mindenféle hajtás, meg a szürke tél minden negatív hatása és még egy betegséget is sikerült összeszednem. Úgy indultam el most a márianosztrai rajt felé, hogy ezt a versenyt edzésnek fogom fel és beszippantom az erdő minden energiáját, amit ad és az adrenalin pedig úgyis kiüríti teljesen az agyam. 

Az odafelé út rendkívül kellemes hangulatú volt, repültek a kilométerek Beda Szabival és Papp Gergővel, akiket szegényeket bepréseltem a Minibe. Bevállaltam a sofőr szerepét, mert úgy tűnt sok az eszkimó és kevés a fóka. Legközelebb kivárom az utolsó napot, -ha fáradt leszek vezetni -, mert fordult a kocka. Most ez így jó volt.

 

 

Rajt előtt egy órával kényelmesen odaértünk, átvettük a rajtszámokat, majd örömmel láttam Artz-Pintér Annát megérkezni, le is telepedtünk cipőt cserélni és beszélgetni a körberakott iskolapad alá. Sajnálom, hogy nem örökítettük meg ezt a jelenetet, mert mókásan festettünk! Latolgattuk, milyen ruházatban induljunk neki a most meleg később meg lehűlő saras-jeges pályának. Ugyanis súgtak a szervezők, hogy a völgyek eléggé hidegek és jegesek lesznek. Az információk amúgy is folyamatosak voltak a szervezői oldalon a pálya állapotáról.

 

 

Végül hosszú vékony technikai felső mellett döntöttem, mert hűvösebb időben hajlamos átfázni a karom, nadrágból pedig az ultravékony jolly joker hosszúmban. Leadtam a csomagom, sajnos a kesztyűvel együtt, mert gondoltam úgyis bemelegszem, mire kelleni fog. Elindultam picit átmozgatni magam, de jobb lett volna el sem indulnom, mert úgy éreztem magam, mint egy nyugdíjas csiga. Rajt előtt kicsit rendbe szedtem a motivációm, megtárgyaltam magammal, hogy valahogy letúrázom és bekaptam egy endulolytes kapszulát és egy magnéziumot, ami segített is.

 

 

Lassan rajtoltam és elég hamar sétára váltottam az első meredekebb emelkedőn Kopasz-hegy felé. Iszonyú meleg volt és nagyon csúsztak a lábaim, szinte el sem lehetett rugaszkodni a talajtól. Még lehet jó állapotban is fárasztó lett volna. Az erdő viszont csoda volt, éreztem is az energialöketet, amit kaptam és kezdtem elhinni, hogy végig tudom csinálni ebben az állapotban is. Szikrázó napsütés, változatos domborzat és a jó társaság teljesen kihúzott ebből a hangulatból. A Duna Ipoly Nemzeti Park Szép Kilátás pontjához közel haladtunk el és kétszer keltünk át a Hosszú-völgyi patak jéghártyás vizén.  Láttam, hogy szárazon aligha fogom megúszni és telibe átfutottam rajta, később azért szidtam magam, mint a bokrot. - Ezzel a tempóval, nem fog átmelegedni a lábam! A völgyekben a kezem is erősen átfagyott, persze elfért volna a zsákban az a kesztyű. A gyorslábúak komfortosan futhattak -   jelek szerint  - rövid futómezben is. Valóban elég vegyes volt a hőmérséklet. 

 

 

Átfutottunk a Nagy Börzsöny kisvasút egyik állomásán, és volt néhány erős UTH -ra megedző kaptató is. Itt egy darabon Varga Bea Bogival mentünk együtt, átbeszéltük az idei terveket, de aztán erőre kapott és elinalt. Lefutottam már az összes DonRazzino versenyt (volt, amit többször is) és mondhatom, hogy soha nem maradt hiányérzetem a pályával és a szinttel kapcsolatban sem. A szervezés és a frissítés is tökéletes volt. Meg a sok süti a célban, vagyis nekem az uborka! 

 

 

A lassú totyogás jobban kimerített, ezért két Hammer gélt is elmajszoltam és még kólát is ittam a frissítőponton, igaz hígítva. Tényleg próbáltam a gyengeségemmel küzdeni. Megörültem néhány futhatóbb szakasznak. „Lehet mégiscsak jól jött volna az a lánc a csúszós sárban is!” 

Elfutottunk a Kecske-háti-völgy és Hosszú bérc között és a Só-hegyre érve csodás panorámában volt részünk, mert a naplemente sokszínűre festette az égalját. Itt muszáj volt megállni, mert valamilyen láthatatlan erő a földbe gyökerezte a lábam, és hírtelen szertefoszlott, minden küzdelem a sárral és önmagammal. Körül voltunk ölelve az Ipoly, a Duna, a Nógrádi-medence és a Cserhát által.

 

 

Innen egy nagyon meredek füves lejtő vitt tovább az úton, de azért még volt hátra némi szint és csúszkálás, de már fejlámpával. A kezem annyira átfagyott, hogy valakit meg is kellett kérjek, hogy benyomja a gombot a lámpámon.

A sötétben vakut láttam villanni, és Szabó Áron megörökítette a fénycsóvánkat a sötét erdőben. Átkeltünk még a Bezim patakon és befutottunk a célba. Hatalmas megkönnyebbülés volt, de otthagytam a pályán, ami a rajtban még nyomta a hátamat. Tapssal fogadtak minden befutót, és Andrew is ott volt a célkapunál, így meg is dicsérhettem a szivatós útvonalért. Nyakamba akasztották az emblematikus fa érmet, ami idén az új lógót ábrázolja és sokkal nagyobb, mint a korábbi. Szeretem, hogy nem húzza le a nyakam!

 

 

Ahogy beléptem a versenyközpontba bankett hangulat, rengeteg jobbnál-jobb házi sütemény, zsíros kenyér és savanyúság várt. Szerintem senki nem ment haza éhesen, minden igény szerint fullextrás volt!

 

 

Sajnos nem sikerült három órán belül beérnem, de ez most előre borítékolható volt és a pálya is erőt próbáló volt. 3:05:51 perccel 10. nőként futottam be a 30 női teljesítőből a 23,58 km-t és 1037 méter szintemelkedést tartalmazó versenyen. Úgy látszik a férfiak lelkesebbek az extrémebb terepviszonyok iránt, mert 99 férfi ért be szintidőn belül az idei Tajga Trail hosszú távján. 

Gratulálok minden célba érkezőnek, ismerős és ismeretlen helyezettnek!  Külön köszönet a szuper szervezésért, a behordott sár eltakarításáért pedig minimum terep Oszkár díj jár!

A mai átmozgató 10 km-en már lelkesebb tudtam lenni..

 

 

Fotók: DonRazzino és saját képek

További cikkek:

Túra
Másfél heti olaszországi versenyzés végére jó futóformába került Büki Ádám
2020.02.23.
Dynafit nagykövetünk másfél hetet töltött Olaszországban, ahol az utolsó versenyén az eddigi legjobb futóidejét érte el. ...
Túra
Kovács Józsi maratoni edzőversennyel indította a terepfutó szezont
2020.02.10.
Dynafit nagykövetünk a Margita Terep Maratonon versenyzett 2020-ban először. ...
Túra
IBU kupa: Büki Ádám Szlovákiában folytatta a versenyszezont
2020.01.20.
Dynafit nagykövetünk januárban Osrblieben folytatta a biatlon szezont, az IBU kupa 4. és 5. állomásán. ...
SpiderClub Airborne