Az első komoly megmérettetésem volt idén, erős mezőnnyel. Atléták, triatlonosok, hegyifutók, szinte mindenki, aki számít. Úgy éreztem, hogyha minden jól jön ki, akkor az első 10-be talán befuthatok. De nem jött ki jól. Éppen két héttel volt a Skyrunning Ifjúsági Világbajnokság előtt. Ez belesodort engem abba a dilemmába, hogy rápihenjek-e vagy sem. Alapvetően rápihentem volna, de mivel eléggé megcsonkult a felkészülésem, így nem engedhettem meg magamnak rendes rápihenést.

Nem kifogásokat keresek, ennyi volt benne aznap. Nem aludtam túl jól, előző nap a pihenés ellenére is levert voltam és a melegítés könnyű fázisában már magas volt a pulzusom.

Mind ezektől függetlenül bátran elkezdtem az élbollyal a 3:25-ös tempót és a terepre érve 8. helyen álltam be a sorba. A 2.-3. kilométerig nem is szakadtam le nagyon, de elnyúlt a sor. Onnantól kezdve saját tempót mentem és főleg engem előztek. Varga Józsi, Pelsőczy Ati, Marx Balázs, Farkas Balázs, Váraljai Vazsi, Gerlei Máté, Tóth Norbi, és a vége előtt nem sokkal Gerlei Tomi. Az egyedüli előzésem Halász Ádi volt, aki szintén nem foghatott ki túl jó napot. Féltávtól zsibbadt a talpam, de a veszett pozíciók ellenére azt hajtogattam magamban, hogy ne törődjek vele, ez egy jó mentális edzés lesz, csak végig kell csinálni.

A cél előtt nagyjából 600 méterrel Szabó Gabi mondta, hogy már csak 300 méter van hátra. Az órámra nézve még 1,3 kilométer hiányzott, azt hittem csak félreértettem. Nem akartam belesprintelni úgy, hogy esetleg utána még kell futnom 1 kilométert meredek felfelén. No nem mintha múlott volna ezen bármi is, de erőbeosztás szempontjából bosszankodtam volna, ha ezen helyezés múlik.

15. helyen futottam célba. Örülök, hogy ennyit erősödött a mezőny és remélem ez a tendencia a jövőre nézve is megmarad.