Szerencsés időpontban volt a verseny, mert nem ütközött semmivel és Magyarországon tartózkodtam. Már a verseny előtt látszódott, hogy nagy erőbedobással készülnek a szervezők. Mivel alapozó időszak van, ezért a Terep L+ (25 km – 760 méter szintemelkedés) távra neveztem. A szervezőktől megkaptam az 1-es rajtszámot, ami meglepetésként ért, megtisztelő gesztus volt. 😊

A rajtban örömmel pillantottam meg Maráz Zsuzsit. Vele sem futottam még egy mezőnyben, azt hiszem.

Rajt után bíztam benne, hogy jön velem valaki, de hiába kezdtem óvatosan, sajnos egyedül maradtam. Annyira elmerültem az egyedül futás közben a gondolataimban, hogy 2-3 kilométernél felfelé megbotlottam és letenyereltem a földre. Ismerős érzés volt, tudtam, hogy másnap fájni fog. Lemostam a nálam lévő vízzel miközben tovább futottam. Legalább valami hasznát vettem a fél liter víznek, amit a rajtnál bekészítettem.

8 kilométernél megtöltöttem az egyik kulacsot. Ezután jöttek az első helyen futásnak a hátrányai. Ha elől futsz, neked jut a legtöbb csalán és tövis.

Két gélt vittem egyébként magammal, amit már a Grossglockner Ultra-Trailre raktam félre, csak biztonságból vittem magammal. Végül nem volt rá szükségem.

A fordító előtt nem sokkal megbotlottam még kétszer a nagy gondolkodásban. Az Urak asztala előtt közvetlenül volt egy lekaszált rész, amiben végig futva érződött a szervezők munkája. A frissítőpontnál kértem egy kis isot, aztán elindultam visszafelé. A szembejövőket igyekeztem biztatni. Volt egy nagy kidőlt fa keresztbe az úton, amit felfelé kikerültem, lefelé viszont lehetett egy jót ugrani rajta, úgyhogy azt nem hagyhattam ki.

A szembejövőknek köszönöm az együttműködést a single trackes részen, hogy figyelmesek voltak és mindig ügyesen ki tudtuk egymást kerülni.

A céltól 8 kilométerre lévő frissítőpontnál töltöttem egy kulacsnyi kólát, aztán elkezdtem számolgatni. Ez mostanában valahogy nem igazán jött össze. Valamiért 25,8 kilométeres távra emlékeztem (25 kilométer volt). Végre lett egy célkitűzésem a versenyre: 2 órán belül beérni. A számok azt mutatták, hogy nem lehetetlen, viszont az utolsó 4-5 kilométeren futni kell.

Futottam is. Olyannyira, hogy 1800 méterrel a cél előtt volt egy single trackes elágazás, amire nem emlékeztem, hogy egyenesen vagy balra kell menni. Hirtelen jött és annál a tempónál nem nagyon volt idő az órára pillantani, hogy merre visz a track. Szalagot egyik úton sem láttam, a lendület pedig vitt volna egyenesen. Közben természetesen benéztem balra és amint megpillantottam a szalagot, próbáltam gyorsan irányt váltani. A kavicsos talaj abban a pillanatban kihúzta mindkét lábamat, én pedig a földre kerültem és gurultam át magamon. Ott is megütöttem magam, ahol a legjobban tud fájni… Kívülről egyébként látványos lehetett az esés, komoly adrenalin löketet adott. Volt benne valami élvezetes, annak ellenére, hogy fájtak a porcikáim.

A cél előtt már láttam, hogy simán meg lesz a 2 órán belüli idő (1:55:47 lett), mivel 25 kilométer volt a pálya. (Nem is értem miért emlékeztem többre…) Ettől függetlenül jó volt egy kicsit tempósabban futni a verseny végét, ha már az első 21 kilométert elsumákoltam. Így egy jó edzés lett, ráadásul értékes nyereményekkel is gazdagodtam. Annak is örültem, hogy a női és férfi eredményt együtt hirdették, így Maráz Zsuzsi mellé állhattam fel a dobogóra.

Kis csapatunk is eredményesen zárta a versenyt, ugyanis Széll Gáborékkal érkeztem a versenyre (Köszönöm!). Gabesz begyűjtötte a Terep M+ táv első helyét, Niki pedig harmadik lett ugyanezen a távon. A Garmin csapatból sajnos a sűrű versenyprogram miatt nem túl nagy létszámmal, azonban annál eredményesebben képviseltettük magunkat. Köszönöm a szervezőknek a meghívást!