Az 5,27 kilométeres távval együtt rajtoltunk el, így nem lepődtem meg a „jóleső” 3 perc 34 másodperces első kilométeren.
Egy képzeletbeli tarkónverés magamnak, majd beálltam a 4 perces tempóra, amit terveztem. A második és harmadik körben belegyorsítottam kicsit. Félmaratonhoz érve görcs kezdett el vándorolni a hasamban ide-oda. A 4. és 5. kör ennek fényében problémamegoldással telt. Viszonylag keveset segített, hogy az 5. körben Tamara bemondta, hogy „elkezdhetnéd egyenesebben futni a kanyarokat, mert itt van mögötted Gergő”. Persze Gergő a verseny előtt azt mondta, hogy 3 órát tervez, de ismerem én már eléggé az ilyen három órákat, amelyek néha 2 óra 40-ek… :D
Ettől függetlenül kicsit váratlanul ért ez a tény, mert a verseny korábbi szakaszában nem volt róla sejtésem, hogy Gergő gyakorlatilag végig lőtávolságban volt. A 6. kör felénél, vagyis 28 kilométer környékén utol is ért. Mondtam, hogy nem vagyok a toppon, de nem ment tovább, hanem együtt futottunk.
Időközben sikerült helyre tenni magam kólával, de megtartottuk a kicsivel lassabb tempót.
Kilazultam, de mivel Gergő nem akart gyorsabban menni és a jó befutóidő is elúszni látszott, ezért tartottam magam az eredeti elképzelésemhez, hogy nem erőltetem a végét, hiszen nyakunkon a téli szezon és azelőtt nem olyan mókás lenullázni magam egy maratonnal.
Már-már el is felejtettük, hogy az utolsó körben vagyunk, mikor Németh Csabi feltűnt mellettünk biciklivel és mondta, hogy ideje lenne lassan hajrázni.
Gergővel nyomtunk 3 kő-papír-ollót, de ez sem vezetett döntésre. Szépen lelassítottunk a cél előtt és a gépre bíztuk a döntést, jó érzés volt együtt befutni.
Ami tavaly nekem volt 1 másodperc, az idén Gergőnek. Kiegyenlítettem a tartozásom a sorssal szemben.
Tanulságos verseny volt. 2 óra 46 perc 46 másodperc. Még hajrá nélkül is jobb lett kicsivel, mint a tavalyi időm.
Gratulálunk Ádámnak a teljesítményéhez, drukkolunk a további versenyekhez és várjuk a beszámolókat.