2017 tavaszán futással, azaz terepfutással bővült az AlpinTeam egyesületünk. A már ismert Alpinbike Team, az AirborneClub és a SpiderClub filozófiával indítjuk el negyedik, Alpinrun szakosztályunkat. Szeretnénk létrehozni egy kis klubot, amely a futóboltunk köré szerveződő futókat, versenyzőket fogja össze.

Büki Ádám befutott az első 30-ba a Téli Universiadén

Büki Ádám befutott az első 30-ba a Téli Universiadén

2019.03.15.
Az egyéni és a sprint verseny nem hozta meg Ádám számára a várt eredményt, azonban az üldözéses versenyen sikerült az első 30-ban végeznie.

Büki Ádám befutott az első 30-ba a Téli Universiadén

Az Európabajnokság után pár nappal Oroszország felé vettem az irányt, Krasznojarszkba, ahol a 29. Téli Universiadén képviseltem hazánkat és a Budapesti Corvinus Egyetemet.

Ez a világ egyik legnagyobb multisport eseménye, melynek alapvető részvételi feltétele, hogy csak egyetemista sportolók vehetnek részt rajta. További kritérium, hogy 25 év alattinak kell lenni.

Számokban:

11 sportág

3000 résztvevő

5000 önkéntes

100.000 néző

1,5 milliárd TV néző

 

Az utazás nem volt rövid, és az első napok a jetlag (+ 6 óra) kiheverésével teltek. Repült az idő az athletes villageben. Folyamatosan úgy éreztem, hogy csak rohanunk a teendők után. Az edzéseken jól ment a lövészet, jó körülmények voltak, de a pálya, vagyis inkább a hó nem hagyott nyugodni.

A sok órányi sí és waxtesztelés sem hozta meg a várt eredményt, mert végül mindhárom versenyen ugyanazzal a sível álltam rajthoz és ugyanazt a waxot tettük fel rá. Folyamatosan változtak a hóviszonyok, ezért nem volt könnyű dolgunk. Egyik versenyen sem ment igazán jól a sím. Az üldözéses verseny előtt egy másik sível melegítettem, ami jónak tűnt, de már nem mertem megkockáztatni, hogy azzal indulok. Rossz döntés volt.

A versenyek előtt és között Ágoston Olivér tette rendbe az izmaimat, amiért külön köszönet illeti, hogy velem is foglalkozott a jégkorong válogatott mellett.

Két napi hangolódás után a 20 kilométeres egyéni számmal kezdtünk.

 

Enyhén jobbra fújt a szél a belövés során. Az első kört jó lendülettel kezdtem, de a lőtérre érve erősen balra fújt a szél. Hiába állítottam a diopteren, kevésnek bizonyult, így hármat hibáztam.

A lendület még kitartott a második körben is. Állva is három hibám lett, de legalább már tudtam, hogy a fekvőket hova hibáztam az első lövészetnél, amire tudtam állítani.

A várható eredmény fényében tartalékosra kapcsoltam a futást. A frissítésemet Ducz Barbi segítségével oldottam meg, amit ezúton is köszönök. Egyet hibáztam a harmadik lövészetnél, sikerült jól állítani a diopteren.

Hasonló kör következett, majd két hiba állva. Az utolsó kört becsületből megnyomtam, hátha helyezés múlik rajta.

33. helyen végeztem, a 9 hiba nagyon soknak bizonyult. 

10 kilométer sprint

 

Lemásoltam az egyéni első két lövészetét. Ugyanúgy fújt a szél belövésnél és ugyanúgy megfordult a versenyre. Hiába tudtam mit kell tennem, még így is keveset kattintottam.

A futás sem ment jól, viszont nem lehetett tartalékolni, minimalizálni kellett a veszteségeket, hogy legyen esélyem javítani a másnapi üldözéses versenyen. Már amennyire ez 6 hibával lehetséges…

32. helyen végeztem és a 7:35-ös hátrányból éreztem, hogy a futás sincs a helyén.

 

12,5 kilométer üldözéses

 

Elég nagy hátrányt szedtem össze a sprinten, de a futóidőket nézegetve elérhetőnek tűnt, hogy befussak az első 30-ba.

A 4 perces hullámban indultunk. (Mindenki, aki több, mint 4 percet kapott az előző napi sprinten.)

Már az első kör elején gondjaim akadtak. Sem a sí, sem a lábak nem mentek. Olyan versenyzők tempóját esett nehezemre felvenni, akik előző nap gyengébben futottak nálam. Megéreztem, hogy ez a harmadik verseny négy napon belül.

Ezt az élményt fokozta, hogy a második leejtő végén lévő kanyar felkásásodott, amire nem számítottam, ezért nem az ideális íven mentem bele. Megvezette a hó a símet, utána pedig küzdenem kellett, hogy talpon maradjak és ne sodródjak le a pályáról vagy ne lökjenek ki.

31.-ként értem a lőtérre. Az első két lövésnél volt némi szerencsém. (Ami a korábbi napokból finoman szólva is hiányzott…) Összesen egyet hibáztam. Ahogy kijöttem a lőtérről, láttam, hogy jó páran büntetőköröznek.

A második lövészetre már 28.-ként érkeztem. Kellett egy keveset állítani a diopteren, hogy biztosabb legyen a fekvőm. Ismét egyet hibáztam és egy koreai srác nyomába eredtem. Nem esett jól tartani a tempóját.

Az első álló lövészetnél mindketten kettőt hibáztunk, de mivel gyorsabban lőttem, közelebb kerültem. Kicsit kizökkentett a lövészetnél, hogy siettem utána. Már a 27. lőálláson lőhettem.

A negyedik körön visszaszerzett egy kis előnyt az utolsó lövészet előtt. Ahogy beálltam lőni, hallottam, hogy hibázik. Ő hármat, én csak egyet.

Alaposan megnéztem a rajtszámát: 31-es. Azaz, ha nagyobb előnnyel értem volna be, mint ő előző nap előttem, akkor az üldözéses versenyben megelőztem volna.

Úgy emlékeztem, hogy 23 másodperccel ment jobbat a sprinten. Szörnyen szenvedtem már az utolsó körön. A kör vége felé egy visszafordítós résznél láttam, hogy nagyjából 23 másodperces az előnyöm. Próbáltam extra energiákat mozgósítani. A befutóra úsztam a savban, hiába nyomtam maxon, úgy éreztem nem haladok.

22 másodperccel utánam beért a koreai srác is. Ezt egyébként ott a célban kevesebbnek éreztem, ezért kicsit elszomorodtam. Szerencsére ez nem tartott sokáig, mert hamar megtudtam, hogy előző nap csak 8 másodperccel volt gyorsabb, így a végelszámolásban megelőztem.

26.-ként értem célba, de még 3-an bejöttek utánam kisebb hátránnyal, mint amennyit én kaptam tőlük előző nap, így 29. lettem.

Bár idén az Európabajnokságon és az Universiadén szerettem volna igazán jó formában lenni, úgy hozta a sors, hogy a szezon elején voltam a legjobb formában. A futóforma januártól kezdve nem volt az igazi és ez a lövészetet is megnehezítette.

Örülök, hogy végül sikerült egy jobb eredményt is elérnem az Universiadén azzal, hogy 5-ször hibáztam az üldözéses versenyen.

További cikkek:

Túra
Büki Ádám az Ultra-Trail Hungaryn: Az elrontott nevezés
2019.06.13.
Dynafit nagykövetünk nem így tervezte eredetileg a Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóversenyt, de végül mégis minden a terve szerint alakult. ...
Túra
Michtiov Emese első 50+-os futása a Salomon Ultra-Trail Hungaryn
2019.06.12.
Michtiov Emese Dynafit nagykövetünk a hétvégén az első 50 kilométer feletti távját futotta terepen: Trail is my way, avagy az első 50+. ...
Túra
Büki Ádám csapatversenye a Target Sprint World Touron
2019.06.07.
5. helyen végzett a magyar csapat. ...
SpiderClub Airborne