2017 tavaszán futással, azaz terepfutással bővült az AlpinTeam egyesületünk. A már ismert Alpinbike Team, az AirborneClub és a SpiderClub filozófiával indítjuk el negyedik, Alpinrun szakosztályunkat. Szeretnénk létrehozni egy kis klubot, amely a futóboltunk köré szerveződő futókat, versenyzőket fogja össze.

Büki Ádám eddigi legjobb eredményét érte el az olimpiai kvalifikáció során a mavrovoi sífutó versenyen

Büki Ádám eddigi legjobb eredményét érte el az olimpiai kvalifikáció során a mavrovoi sífutó versenyen

2021.02.08.
Dynafit nagykövetünk 11. helyezést, és 154,7 FIS pontot ért el az észak-macedón 10 kilométeres szabadstílusú sífutó versenyen, ami az eddigi második legjobb eredménye, és egyben a legjobb eredménye az olimpiai kvalifikációs időszakban.

Büki Ádám eddigi legjobb eredményét érte el az olimpiai kvalifikáció során a mavrovoi sífutó versenyen

 

Észak-Macedóniában két egymást követő napon két 10 kilométeres skating stílusú sífutó versenyt rendeztek. A feladat a második napon is ugyanaz volt, négy darab 2,5 kilométeres kört kellett futni. A rajtsorrend sem változott, így ismét 27-es rajtszámmal indultam.

 

 

A hó teteje egy kicsit megolvadt, ezért minimálisan lassult talán a pálya, cserébe viszont sokkal stabilabban lehetett állni a lécen, mert így, hogy nem volt jeges, kevésbé kellett tartani combból, tehát például a lefelé is jelentősen pihentetőbb volt, mint előző nap. 

A magaslathoz egy fokkal jobban akklimatizálódtam, de azért voltak enyhe gyomorproblémáim és hányingerem a verseny előtt. 

 

 

Bátran kezdtem az első kört, ki tudtam ugrálni a felfeléket, nem álltak meg a lábaim, mint előző nap. Az előttem indulóhoz is jobban közeledtem. A második kör is jól ment érzésre, fenn tudtam tartani a tempót. A harmadik körben kicsit visszaestem, viszont utolértem az előttem indulót, akit előző nap csak a verseny legvégén tudtam megfogni. Közben begyűjtöttünk egyébként szinte mindenki mást, aki előttünk indult. Az előző napi győztes Kresimir bár látszatra nem volt messze ismét attól, hogy utol érjen, de Emőke mondta, hogy az időhátránya nagyobb, mint előző nap. Az utolsó körön próbáltam mozgósítani a tartalékaim és minél jobban tartani a távolságot Kresimirtől. 

 

 

11. helyezést értem el. 22 perc 58 másodperces idővel értem célba, ami 13 másodperccel jobb volt, mint az előző napi. Kresimir, a győztes, ráadásul 14 másodperccel gyengébbet ment, így összesen 27 másodperccel közelebb kerültem hozzá. A mezőny nagyrésze egyébként gyengébb időt futott, mint előző nap, csak páran tudtunk jobb időt produkálni. Ebben a sportágban nagy csodát nem lehet tenni egy éjszaka alatt, de nagyjából ki tudtam hozni a maximumot ezzel a javítással. Szerencsére ez a pontokban is meglátszott, mert 154,7 FIS pontot értem el, ami az eddigi második legjobb eredményem, és a zakopanei versenytől sem maradt el sokkal. Végre ismét egy olyan versenyem volt, amivel elégedett vagyok, pláne az előzmények tekintetében, mert a sífutásom kezd a helyére kerülni, ami jó jel, mert január 16.-án megkezdődött az olimpiai kvalifikációs időszak sífutásban is.

 

További cikkek:

Túra
127 km és 6660 m szintemelkedés a Tengeri Alpokban
2023.02.15.
Az Alpin Team február első hétvégéjén tartotta a szokásos edzőtáborát Monaco-ban, illetve a francia Riviéra hegyvidékén. Munkatársunk, Kovács Józsi a futó szekciót képviselte. ...
Túra
114 km gyönyörűség: Ultrabalaton Trail
2022.10.26.
Munkatársunk, Kovács Józsi a 10. helyen futott be az Ultrabalaton Hegyestű Trail terepfutó versenyen, ahol 114 km-t és 2100 méter szintemelkedést kellett leküzdeni a futóknak ...
Túra
Volt egyszer egy Beac Maxi
2022.09.16.
Munkatársunk, Kovács Józsi egy klasszikus teljesítménytúrán járt a hétvégén. A terepfutó versenyzés előtt, hazánkban a természetet kedvelő futók ilyen TT-ken edzettek ...
SpiderClub Airborne