Őszintén szólva nem számítottam ilyen mezőnyre ezen a kis falusi versenyen, de azért örültem, amikor a rajtban fel-fel bukkantak az ismerős arcok.
30,5 kilométer volt a táv Szerencs és Köröm között, végig sík, kitett aszfalton. Előző este még amiatt forgolódtam az ágyban, hogy az éjszaka tomboló vihar elmúljon a versenyig, a verseny közben viszont már bármit megadtam volna egy kis nyári záporért.
Az előzetes tervem az volt, hogy ha jó napom van, akkor 3:50-es, ha gyenge, akkor 4 perces tempóban futom végig a távot, de nem akartam nagyon kifutni magam, hogy ne menjenek el a verseny után értékes edzésnapok a regenerálódásra.

Fürkészve a mezőnyt Bulitka Laci tűnt a legerősebb versenytársnak. Bátor kezdéssel próbáltam eltusolni a fáradtságot és bíztam benne, hogy előbb-utóbb lemorzsolódnak az emberek. 3:40-3:50 közti tempót futottunk Lacival az első 10 kilométeren, 37:21-re kezdtünk. Az időjárás tökéletes volt, kellemes hűvös, felhős, és a pulzusom is rendben volt, a mozgás is gördülékenyen ment. A Többieket elhagytuk, úgyhogy innentől kétesélyes volt az eredmény.
Kisütött közben a nap, és éreztem, hogy mindenem csurom vizes lett. A pulzusom hirtelen elszállt és a mozgás is nehezebben ment. 12 kilométernél már tudtam, hogy Lacié lesz a győzelem.

17-18 kilométerig még mentem Vele, tartottam a tempóját, de akkor váltott egyet, amit nem tudtam bevállalni. Visszaálltam saját tempóra 4:00-4:10 közé. Gondoltam ezen a tempón szépen nyugodtan becsorgok a célba, de nem így lett.
Ahogy melegedett, egyre rosszabbul esett a futás és hiába tartottam a pulzust magasan, a hozzá társuló tempó egyre lassabb lett. A verseny végére már 4:30-as tempóra lassultam vissza, ami olyan érzés volt, mintha sétálnék. Az utolsó kilométeren kétszer is ránéztem az órára és úgy éreztem, hogy közte rengeteg idő telt el, de csak 300 métert haladtam.

Végül 2:02:46 lett az időm a célban, úgyhogy egy 4:01-es átlagtempót sikerült megtartani, de azért nem volt jó érzés, hogy ennyire belassultam a végére. Másodikként értem célba, Laci pedig nagyot futva nyerte meg a versenyt.










